Lifestyle

Megszállta Donald Trump házát az FBI

Donald Trump nem hagyta szó nélkül a szerinte felháborító esetet.

Nagy a titkolózás

Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.

A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021 január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást. Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak.

Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg. A hatóság fellépése nem volt „sem szükséges, sem helyénvaló” ügyészségi túlkapás, és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználása – írta a volt elnök.

A hatósági intézkedés idején Donald Trump nem tartózkodott a floridai épületegyüttesben, Mar-o-Lago-ban. A hírtelevíziók tudósításai szerint a házkutatásról szóló hírek kiszivárgása után a floridai ház közelében Trump-párti tüntetők jelentek meg. (MTI)

NATO-főtitkár szerint Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Anistont rengeteg hollywoodi nagyágyúval hírbe hozták már három évtizedet felölelő karrierje során. Most úgy tűnik, napjaink egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb férfisztárja vetette ki rá...
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.