Így hangolódj a gördülékeny óvodai beszoktatásra! – válaszok a szakembertől
Az óvodai beszoktatás nem szeptember elején kezdődik. Sokat tehetünk érte már most, amikor még javában tart a nyári szünet és magunk mellett tudhatjuk a leendő óvodásainkat. Mivel segíthetünk és mivel nehezíthetjük az elkövetkezendő időszakot? Erről beszélgettünk Schnell-Szepes Éva mentálhigiénés kolléganőmmel, sokat látott óvó nénivel.
Ahogy a bevezetőben jeleztük, érte és bizony ellene is tehetünk annak, hogy szeptemberben gördülékenyen vegyük az akadályokat, úgyhogy igyekszünk felsorolni pár jótanácsot, gondolatot Évivel. Akiről mindig az volt a benyomásom, hogy „régi motoros” óvónőként a jól képzett pedagógus generáció azon képviselője, aki a szó legnemesebb értelmében hivatásként tekintett a gyerekekkel való munkájára.
Meghatározó a szülő hozzáállása
Elmosolyodtam a beszélgetésünk hanganyát visszahallgatva azon, hogy az első tíz percben „jó mentálosként” abszolút a szülőre irányul a figyelmünk. Nem a gyerekkel akarunk valamit kezdeni, hogy így és így viselkedjen, hanem a szülő lelkiállapotával foglalkozunk. Évi kijavít abban, hogy nem feltétlenül könnyebb egy második, harmadik gyermek beszoktatása, ha az édesanya ugyanazokat a hibákat véti, mint az elsővel. „Induljunk tiszta lappal! Sok múlik azon, hogy a szülő milyen érzésvilágból indítja ezt az egész folyamatot? Milyen emlékei vannak gyermekkorából? Mennyire gondolkodik úgy, hogy az óvoda egy olyan intézmény, ahol gyermeke élményeket gyűjt, tapasztal és rengeteg fejlődési lehetősége lesz ez az idő alatt? Vagy éppen szükséges rosszként éli meg.” Érdemes „leellenőriznünk” magunkat e téren, hogy ne az egykori rossz tapasztalataink torlaszolják el a csoport ajtaját a kicsi előtt, amikor ő tiszta lappal indul el.
Kulcs a kölcsönös bizalom
Ez az élethelyzet óhatatlanul megkívánja tőlünk, hogy sokszor kevés információ és rövid ismerettség után rábízzuk egy – akkor még – idegenre a szemünk fényét. „A szülőnek fontos ezt számba venni, és ha úgy érzi, hogy nem képes megelőlegezni a bizalmat, akkor érdemes azt felépíteni magában, mert bizalom nélkül nem lehet jó kapcsolatot ápolni.”
A részvétel a kapcsolódás záloga
„Amennyit beleteszel a folyamatba, annyit tudsz kivenni” – vélekedik Évi. Igaz ez a beszoktatás időszakára, aztán az elkövetkezendő intézményi évekre is. A szülőn múlik, hogy passzív jelenlévő lesz-e vagy aktívan kíséri a gyermek közösségét. „Ha a szülő kapcsolódik az óvodai élethez, akkor sokkal jobban tud kapcsolódni a saját gyermeke megéléseihez, pozitív változásaihoz, élményeihez is. Más különben nem lesz információja sem a változásról, sem a nehézségekről, és ezért értékelni sem fogja tudni mindazt, amit a gyermek az óvodai élettől kap.”
A félreértések elkerülése végett
Fisher-Price
Minek köszönheti a Fisher-Price, hogy a szülők kedvence? Annak, hogy a babák imádják. A kedves karaktereknek. A sok-sok magyar mondókának és dalnak. A prémium minőségnek. És annak, hogy minden játékkal fejleszti is a legkisebbeket.
Nem tudunk megspórolni azzal semmit, ha már a nyáron elkezdjük a gyerekbe sulykolni, hogy az oviban ilyen, meg olyan jó lesz neki. Legjobb, ha majd a saját szemével látja, hallja, ahogy ott játszanak a gyerekek és jól érzik magukat. A beszélgetéseinkben megemlíthetjük az óvó néniket és az óvoda nevét, a csoportot, a jelét, hogy szeptemberre ezek már ismerősen csengjenek. Tisztán, a gyerek értelmi szintjéhez mérten beszéljünk az óvodáról a tekintetben is, hogy nem olyan lesz, mint a játszótér, ahol anya is ott ül a padon. „Az ovi azért van, hogy amíg anyának dolga van, addig ő tudjon játszani a gyerekekkel. Hangsúlyozzuk ki, hogy ez egy tól-ig időintervallum, vagyis reggel odamegyünk és délután érte megyünk.”
A közösségi élet
Az elfogadás és alkalmazkodás nem ismeretlen egy kisgyermekes szülőnek, hiszen ezek birtokában tudtuk megtalálni az új egyensúlyt az életünkben, miután a babánk érkezésével fenekestül felfordult minden. Csakhogy ennek nyomán ahhoz is hozzászoktunk, hogy mi kontrolláljuk a kicsikénk körüli dolgokat, ami viszont az óvodakezdéssel részben megváltozik. Az intézményben nem nekünk kell irányítani, sem szokásokat, szabályokat kialakítani és csak részben lesz beleszólásunk a közösség életébe, aminek egyetlen tagja a mi gyermekünk. „A nagy közösségnek, intézményrendszernek biztos alapot, támpontot kell adni. Nem azt mondom, hogy félre kell dobni az egyéni igényeket, de kíván egyfajta mérlegelést a szülő részéről, hogy ha valami felmerül, akkor az valóban annyira fontos-e illetve mi az, amit annak megvalósításából a szülő át tud vállalni? Például egyszer egy anyuka azzal állt elő, hogy a kiscsoportosokat egész napos kirándulásra vigyük, mert több mozgásra van szüksége a gyereknek. Zokon vette, amikor nemet mondtunk, hiszen a hároméves gyerekek többségének megterhelő lett volna olyan programon részt venni, ahol nem biztosított az alvás, a csendes pihenő. Ilyenekre gondolok, amikor azt mondom, hogy az irányító szerepet el kell engednie a szülőnek. És ezt azért mondom a nyári időszakra vonatkozóan, mert ennek átgondolása, átértékelése a szülő saját belső munkája lesz.”
Az önállóság szabadsága
Mivel a közösségben óhatatlanul megoszlik a figyelem, többször találja magát olyan helyzetben a gyerek, amikor önállóan kellene megoldania a problémáját. Sarkalatos pont lesz, hogy otthon hagytuk-e korának megfelelően önállósodni? Ha kis segítséggel sem megy az önálló öltözködés, akkor szánjunk rá időt a következő hetekben! Közben játékosan gyakorolhatjuk a testrészek nevét, hogy azzal is tisztában legyen. Ha van egy otthoni szokásrend, amibe a gyerek is bekapcsolódik, vagyis a helyére tesz dolgokat és tudja, mit, honnan vehet el, akkor ez az óvodában sem fog problémát jelenteni. Győződjünk meg róla, hogy ki tudja-e nyitni a csapot, fel tudja-e hajtani a vécé ülőkét és hasonlók, amiket fontos volna önállóan végeznie ahhoz, hogy könnyebben tudjon kibontakozni az óvodai környezetben. Van még egy hónapunk, hogy kiköszörüljük a csorbát! „Egy olyan gyerek, akinek az önállósága éppen, hogy elindult – fogalma sincs a saját dolgairól, hogy minek, hol a helye, nem tudja, melyik csoportba jár, hogy hívják az óvó néniket –, nem tud saját magán érdemben segíteni, ezért az óvodai légkört negatívan fogja megélni. Innen aztán beszélgethetünk arról, hogy mi baja a gyereknek, amikor az alap támogatottság hiányzott ahhoz, hogy komfortosan érezze magát. Ebben a szülőknek nagy felelőssége van.”
Végezetül, de nem utolsó sorban...
Évi pedagógusként és szülőként mindkét oldalt megélte, ezért hangsúlyozza, hogy amikor partneri kapcsolat tud létrejönni a felnőttek között és nem alábecsült személyként vannak egymással jelen, abban tud kivirágozni a gyermek. Mindezt azzal toldanám meg, hogy a szülő és pedagógus közti együttműködést csak a nyílt kommunikáció támogatja. Sose feltételezésekből induljunk ki, inkább kérdezzünk! Utasítás helyett kérjünk, a jó szándékot keressük és viszonozzuk! Álljunk ki magunkért és méltányoljuk a másikat! Eggyel több köszönömből pedig még sosem származott baj.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
Hasonló cikkek
