Ezt műveli a magyar ember a temetőben - Kisokos mindenszentekre

Minden évben eljön a november és vele együtt a nyugodt, csendes és tiszteletteljes megemlékezés napja, a már eltávozott szeretteink felé. Legtöbbünk számára ez egy évente hasonlóképpen vagy pont ugyanolyan formában megismétlődő folyamat. Szépen felöltözni, kimenni a temetőbe, csendben megemlékezni, elhelyezni a gyertyát vagy virágot, majd halkan távozni. Ez annyira egyszerűen hangzik, mégis van, aki képes elrontani. Kezdjük tehát az alapoktól!

Vásárolj időben

Naptári és minden egyéb számítás szerint a halottak napja november második napja. Nem árt viszont előre gondolkodni és napokkal előtte megvenni a kívánt virágot, koszorút vagy mécsest emberi áron és nem két-, háromszorosáért. Sokaknál innen indul a vesszőfutás, mert csodálkoznak, hogy a temetőbeli árusok vagyonokat kérnek el pofátlanul november elsején vagy másodikán. Onnantól kezdve, ha valakinél felmegy a pumpa, rögtön el is száll a tiszteletteljesség. Kíméld tehát meg magad és vásárolj előre!

Mit vegyek fel?

Ezt elsősorban saját magadtól kell, hogy megkérdezd. Miben érzed magad kényelmesen? Lehetőleg olyan ruhát válassz, amiben nem feszengsz, hanem jól érzed magad benne. A következő szempont: esik vagy nem? Mivel a novemberi időjárás sokszor kiszámíthatatlan, ezért érdemes olyan ruhában menni, ami esőálló. Egy gumicsizma, hosszú nadrággal, hozzá pedig egy kötött felső egy vékonyabb esőkabáttal jó választás lehet. Egyet kérünk: kerüld a giccses és feltűnő színeket, mert nagyon nem odaillő!

Fotó: pxleyes.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Ariana Grande napjaink egyik legszebb és legtehetségesebb énekesnője, ám az utóbbi időben annyira túlzásba vitte a fogyást, hogy hűséges rajongói mellett már a barátai, sőt az orvosok is aggódni...
Sztárok
Fiatalon a férfiak álma volt a kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő, aki 70 felett sem panaszkodhat, ugyanis sokan szeretnének úgy kinézni, mint ő.
Sztárok
Takács Nikolas még az X-Faktor első évadában tűnt fel, és sikerült az akkori mezőny legjobbjai közé küzdenie magát, ám az utóbbi esztendőkben nem tűnt fel sűrűn a nyilvánosságban. Most viszont...
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Christmas
Habár Harry és Meghan jó ideje élik a monarchiától független életüket, egy bizonyos karácsonyi tradíciót Kaliforniában is ugyanúgy követnek, mintha továbbra is a királyi család aktív tagjai lennének.
Lifestyle
A legtöbb embernek eszébe sem jutna, pedig az ingatlanosok szerint bizony nagyon oda kell figyelni arra, milyen színűre is festjük otthonunkat, ha azt kiadásra szánjuk, egyes árnyalatok ugyanis...