Hogyan készüljünk a saját halálunkra? – interjú Sólyom Fekete Eszter, életvégi dúlával
Egyre többen ismerik fel, hogy az élet végével kapcsolatos tabukat érdemes ledönteni, legyen szó saját elmúlásunkról, vagy egy általunk szeretett személy haláláról. De ki segíthet ebben? Sólyom Fekete Eszter, életvégi dúlával beszélgettünk.
Sólyom Fekete Eszter - életvégi dúla, gyászcsoport vezető, gyászkísérő, coach
Gyászcsoport vezetői képzését Singer Magdolnánál végezte. Életvégi dúla (End-of-Life Doula), valamint kisállat életvégi dúla (Companion Animal End-of-Life Doula) képzését pedig a University of Vermont egyetem távoktatásában szerezte.
A halál elkerülhetetlen - akkor is, ha nem beszélünk róla
Mindenszentek és halottak napja alkalmából minden évben előtérbe kerül a halál, az elmúlás és a veszteség témaköre. Ilyenkor sokan látogatják meg elhunyt hozzátartozóik sírját, virágokat és gyertyákat helyeznek el, és imádsággal emlékeznek meg róluk. A gyertyák fénye jelképezi az örökkévalóságot és a halhatatlan lelket, így a temetők ilyenkor meghitt fényárban úsznak. A keresztény hagyomány szerint ez a nap azokra is emlékeztet, akik már elhunytak, és arra, hogy az élet véges, de az emlékezés és a lélek örök.
A halál témája sok kultúrában és közösségben tabunak számít, mert szembesít az élet végességével, és olyan kérdéseket vet fel, amelyekre nincsenek egyértelmű válaszaink. Az emberek többsége ösztönösen kerüli a halállal kapcsolatos beszélgetéseket, mert ezek félelmet, szorongást vagy szomorúságot kelthetnek bennük. A halálról való nyílt beszélgetés hiánya ugyanakkor megfoszt minket attól, hogy jobban megértsük saját életünket, és hogy felkészüljünk arra az elkerülhetetlen pillanatra, amely mindenkit érinteni fog. Az életvégi dúlák többek között ebben is segítségünkre lehetnek. Kevesen tudják ugyanis, de más országokhoz hasonlóan már hazánkban is elérhető az életvégi dúla szolgáltatás – egy olyan személy segítségének igénybevétele, aki érzelmi és gyakorlati támogatást nyújt azoknak, akik életük végéhez közelednek, valamint segíti a családjukat is ebben a nehéz időszakban. Ők azok, akik kísérik a beteget és szeretteit a haldoklás folyamatában, és igyekeznek enyhíteni a lelki terheken.
„A segítő és támogató jelenlét nemcsak az élet kezdetekor, hanem az élet végén is rendkívül fontos. Azonban a generációk szétköltözésével, a hosszabb élettartammal ez a legtöbb ember számára már nem az élet természetes része. Az életvégi dúla olyan gyakorlati, érzelmi és lelki támogatást tud nyújtani, ami az élet végét igyekszik az életünkhöz méltó és hasonlóan értékes időszakként megélni úgy, hogy azt le tudjuk zárni, és békében elmenni” - mondja Sólyom Fekete Eszter, életvégi dúla, akivel az ünnepnap kapcsán beszélgettünk hivatásáról és az elmúlás sokszor még mindig tabunak számító témaköréről.
Az életvégi dúla célja, hogy a halálhoz kapcsolódó félelmeket csökkentse, és lehetővé tegye az érintettek számára, hogy méltósággal, békés légkörben és a szeretet érzésével élhessék meg az utolsó napjaikat.
„Egy gyógyíthatatlan betegséggel szembesülni mindig megrendítő nemcsak a hozzátartozóknak, hanem a betegeknek is. Rengeteg félelmetes és ismeretlen dolog kerül az előtérbe: mi vár rám a betegségemmel kapcsolatban? Mennyi időm van még hátra? Mi lesz a szeretteimmel? Hogyan fognak boldogulni? És mit hagyok magam mögött? Sokszor a beteg nem akarja terhelni a hozzátartozókat, ezért kerüli a témát. Nem beszél a vágyairól akár azzal kapcsolatban, hogy az életéből még hátralévő időt hogyan, miként szeretné tölteni. Magukra maradnak sokszor azzal is a betegek, hogy vajon milyen hagyatékot hagynak maguk mögött - mi fog eszükbe jutni róluk, milyen emlékek maradnak utánuk. Az életvégi dúla segít abban, hogy a beteg őszintén kifejezhesse érzéseit, félelmeit, vágyait anélkül, hogy attól kéne tartania, hogy nem veszik komolyan, vagy, hogy ítélkeznének” - mutatott rá a szakember, aki azt is hozzá tette, hogy a dúlák lehetőséget nyújtanak arra, hogy tárgyi emlékeket, feljegyzéseket, üzeneteket készítsenek, sőt, akár egy egész életinterjút. Ez lehetővé teszi a betegnek, hogy ne csak az elmúlás félelme legyen a látószögében, hanem az életének az értéke.
A halál azonban nem csak betegség által, és nem csak idős korban következik be. Egyre többen tudatosan foglalkoznak az elmúlásukkal, akár már egész fiatal korban. Hiszen a halál elkerülhetetlen - akkor is, ha nem beszélünk róla.
„Az életvégi tervezés nem csak a materialista dolgokkal kapcsolatban fontos - pl. digitális hagyaték, élő végrendelet -, hanem az érzelmi és lelki vonatkozásban is. Ez különösen fontos, amikor már gyerekei vannak az embernek, hiszen ott még nehezebb szembesülni saját múlandóságunkkal. Az életvégi dúla gyakorlati és tudatos segítséget tud nyújtani. Támogatást ad abban, hogy a saját halandóságunkat jobban el tudjuk fogadni és abban is, hogy erre hogyan érdemes készülni” – teszi hozzá Eszter, aki az idősek és betegek mellett a hozzátartozók támogatásával és a szeretett személy, vagy kisállat elvesztése utáni gyászfeldolgozással is foglalkozik. Ugyanis megtalálni a legmegfelelőbb utat ahhoz, hogy a fájdalom helyét a szeretet, a hála, és az emlékezés vegye át nem mindig könnyű. Egy képzett gyászkísérővel történő együttműködés hatására enyhülnek a rossz érzések, a bűntudat. Segít a gyásszal járó érzelmi káoszban történő eligazodásban, azok tudatosításában, elfogadásában.
Felmerül a kérdés: mi tud motiválni valakit arra, hogy egy ilyen nehéz, lelkileg megterhelő területet válasszon? Eszter érdeklődését a haldoklás, halál iránt a saját szeretteinek elvesztése indította. „Az összes nagyszülőmtől el tudtam búcsúzni, és volt, aki a karjaimban halt meg. Éreztem, hogy ez mekkora segítség volt nekik, és éreztem, hogy micsoda ajándék volt nekem. Ezek mellett az is inspirálóan hatott rám, amikor multinacionális vállalati környezetben dolgoztam, és tapasztaltam, hogy egy-egy kolléga betegsége esetén én mennyire nyíltan és természetes módon tudtam kommunikálni a hozzátartozókkal, és a beteg kollégákkal - akkor is, amikor már hospice osztályon fekve ő nem tudott szavakkal kommunikálni -, míg mások megrendülten, szinte kővé meredve álltak az ágy végénél, mintha már a beteg nem is élne. Azt tapasztaltam, hogy közvetlenségemmel hatalmas segítséget tudok nyújtani azoknak, akik ebben a helyzetben kényelmetlenül érzik magukat.”
Az érdeklődés, valamint a megfelelő készségek és tulajdonságok meglétén túl az érzelmi terhelés kezelése sem elhanyagolható szempont. A szakértő szerint viszont a legtöbb esetben nem az elmúláson van a hangsúly. „Sokan azt gondolhatják, hogy a munkám a halálról szól. Pedig a legtöbb időt az élettel töltjük - akár fényképeket nézegetve, a múlt sikereit, eredményeit, élményeit felelevenítve - ezeket sokszor meg is örökítjük akár egy könyv, vagy videók formájában. Tárgyi emlékeket vagy akár életinterjút készítünk. A még hátralévő időt tervezgetjük, hogy abból az ügyfelem, állapotához mérten a lehető legtöbbet ki tudja hozni” – hangsúlyozza Eszter, aki az egyik legemlékezetesebb történetét is megosztotta velünk.
„Számomra nagyon emlékezetes az az ügyfelem, aki már nagyon várta, hogy vége legyen az életének. Ő úgy került kapcsolatba velem, hogy azt gondolta, hogy én abban fogok tudni segíteni neki, hogy felgyorsítom ezt a folyamatot. De mivel a bemutatkozó hívás kapcsán szimpatikusnak talált, felkeltettem az érdeklődését, és találkoztunk többször is - annak ellenére, hogy elmondtam, hogy én nem tudom siettetni a halálát. Elmondta nekem, hogy mióta megkapta a diagnózisát a gyógyíthatatlan betegségéről, csak erre tudott gondolni, csak a halálát várta. Ahogy beszélgettünk, egyre nagyobb figyelmet adott azonban az életének. Rájött, hogy még nem kell eltemetnie magát, hiszen az állapota még engedi, hogy eljárjon otthonról, amit meg is tett. A beszélgetéseink hatására újranyitotta a korábban lezárt kapcsolatait, sőt olyanokat is megkeresett, akikkel évek óta nem beszélt. Emlékszem, hogy amikor az állapota már nem engedte, hogy ki tudjon menni a lakásából, akkor is sokszor csillogó szemmel feküdt, és fejezte ki, hogy mennyire hálás, mert az élete egyik legszebb időszaka lett ez. Rengeteg emléket készítettünk vele, amit a búcsúztatására eljuttattam. Ezek a hozzátartozóknak és barátoknak segítettek abban, hogy ne csak az elmúlás szomorúságát éljék meg, hanem annak az örömét is, hogy ismerték, hogy az életük része volt.”
A dúla szerint attól, hogy nem beszélünk a halálról, még bekövetkezik. Ha pedig egy beteggel vagy haldoklóval kerüljük ezt a témát, az sokszor szakadékot nyit két ember között. Mit tehetünk? „Amikor a szerettünk kezdeményez egy beszélgetést akár a temetéséről, akár a halállal kapcsolatos érzéseiről vagy a saját haláláról, az egy nagyon fontos momentum. Azt érdemes meglovagolni. Hogyha ezt valaki csírájában lezárja, akár csak egy jóságosnak tűnő "jajjj Apuka, ne mondj ilyet, hát nem fogsz Te még meghalni!" mondattal, azzal sokszor a haldokló magára marad, elszigetelődik. Ha azonban támogatólag fordulunk a szerettünkhöz, akár kérdéseket feltéve neki, elindítva erről egy beszélgetést, azzal még közelebb kerülhetünk egymáshoz, tovább mélyíthetjük a kapcsolatunkat. Ez később a gyász folyamatát is jelentősen megkönnyítheti. Az a tapasztalatom, hogy érdemes a saját halálunkra is időben felkészülnünk, hiszen az nem kérdés, hogy be fog következni, az a kérdés, hogy mikor.”
Bár első pillantásra a sadfishing csak figyelemkeresésnek tűnhet, fontos megérteni a mögötte meghúzódó érzelmi motivációkat is. A közösségi média használata során empátiával, türelemmel és kritikus gondolkodással kell reagálnunk, hogy támogassuk azokat, akik valódi segítségre szorulnak, és elkerüljük a felületes ítéleteket.
Leadfotó: 123RF
Oldalak
Hasonló cikkek
