Ezek a csirkehúsok veszélyesek a magyar boltokban, semmiképpen se vásárold meg őket

Magyarországon rendkívül népszerű a csirkehús, de fontos, hogy azonnal ki tudjuk szúrni, ha selejtes áruról van szó. Ezt a szupermarketben sem szokták az orrunkra kötni.

Nem olyan rég az ukrán szalmonellás csirke keltett pánikot

Először is megnyugodhatunk, mert egészen biztosan nem került Magyarországra a fertőzött csirkehúsból. Az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott termékek – közte a baromfihús – nem hozhatók be Magyarország területére, amennyiben azok Ukrajna területéről származnak.

Az Agroinform így hát leleplezte, hogy szalmonellával fertőzött ukrán eredetű csirkemell Hollandiában kötött ki, és rajtunk keresztül csak áthaladt.

Azonban miképp tudjuk kiszúrni, hogy ha a csirke fertőzött, és semmiképpen sem szabad megvásárolnunk a boltban? A galériánkban megmutatjuk!

Magyarországon is őrülten népszerű a csirkehús. Nem csak azt érdemes megtanulni, miként kell jól elkészíteni, hanem azt is, hogy a szupermarketben mely termékeket nem szabad megvásárolni.
Kattints a további képekért!

Azt persze mindenki tudja, hogy annyira nagy a keresletet, hogy azt nem lehetne fenntartani csak a magyar csirkéből.

Leadfotó: Flckr – Illusztráció

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...