Lifestyle

Te le tudnál érettségizni angolból? Teszteld magad!

Csütörtökön az angol írásbelikkel megkezdődnek a 2022-es idegen nyelvi vizsgák. Megmutatjuk a feladatokat és a szaktanár által összeállított, nem hivatalos javítókulcsot.

Ilyen volt az idei angolérettségi

Ma reggel 9 órakor országszerte megkezdődtek az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adtak számot tudásukról. Az érettségire középszinten több mint 49 ezren, emeltre pedig csaknem 20 ezren jelentkeztek.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. 15 perces szünet után a hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap megoldása következik 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.

Az Eduline már délelőtt közzétette az első információkat az olvasásértést tesztelő rész szövegeiről. Az első feladatsorban négy szöveget kaptak a diákok, ez alapján kellett kérdésekre válaszolniuk egy óra alatt. Ezek között volt a Tokió vécékről, az év természetfotójáról, az online vásárlással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekről, valamint egy szokatlanul fiatal sofőrről szóló szöveg.

A második, nyelvhelyességi részben kártyavárépítő versenyről és az M&M’s drazsékról is kaptak szöveget a diákok a középszintű angolérettségin. A feladat itt nem (csak) a szöveg értelmezése, hanem a mondatokból hiányzó kifejezések megtalálása volt – emeli ki a portál.

Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint nem volt különösebben nehéz az első két feladatsor a középszinten érettségizőknek, de akadhatott olyan feladat, amely nehézséget okozhatott, hiszen a prepozíciókkal sokaknak meggyűlhet a baja. Pásztiné Fritz Adrienn, a LanguageCert Nemzetközi Angol Nyelvvizsgaközpont vezetője, angoltanár azt mondta a legtöbb szöveg – az első és a második feladatsorban is – érdekes, a vizsgaszintnek megfelelő szókinccsel.

Az íráskészséget vizsgáló feladatsorban, melyek megoldásához egyébként mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a diákoknak egy használt rollerről kellett érdeklődni e-mailben, a másikban pedig egy barátnak kellett tanácsot adni szintén e-mailben, hogy személyes vagy online formában folytassa a nyelvtanulást.

Az angoltanár szerint ezek nem okozhattak meglepetést a diákoknak, az online oktatásról szóló téma pedig kifejezetten közel állhat hozzájuk, az utóbbi hónapokban biztosan előkerült angolon is az ehhez szükséges szókincs – mondta. Egy dolog okozhat problémát, tette hozzá, hogy a diákoknak nemcsak a feladatban kérdezett vázlatpontokat kell megemlíteniük, hanem koherens szöveget – összekötéskekkel, átvezetésekkel – kell írniuk.

A mai napon nemcsak a szaktanár, hanem a diákok is úgy gondolják: nem volt nehéz a vizsga.

Ha szeretnéd tesztelni magad, itt találod a középszintű angolérettségi összes feladatsorának nyelvtanár által készített, nem hivatalos megoldását. A szövegértési feladatsor megoldásáért, kattints ide. A nyelvhelyesség résznek itt vannak a szaktanárok megoldási javaslatai. A hallásértési feladatsor kérdéseit itt találjátok. Itt nézhetitek meg a szaktanár által kidolgozott levelek megoldási javaslatait.

Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik, ezt később hozzák majd nyilvánosságra. Pénteken a német írásbelit rendezik meg, jövő héttől kezdve pedig a szabadon választható tantárgyak következnek. Az írásbeli vizsgák május 23-ig tartanak. Idén, két év kihagyás után ismét megrendezik a szóbeliket, a diákok emelt szinten június 1-től 9-ig, középszinten pedig június 13-tól 24-ig felelhetnek.

Szerdán a történelem írásbelikkel folytatódtak a 2022-es érettségi vizsgák. Megmutatjuk a feladatokat és a szaktanár által összeállított, nem hivatalos javítókulcsot.

Fotó és leadfotó: MTI/Komka Péter

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Fűtési bakikba sokan bele tudnak szaladni a téli időszakban. Pedig fontos tudni, hogy mik a tévhitek, hogy ettől ne legyen magasabb a számlád.
Utazás
Szombaton este kerül oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba a Jupiter. A gázóriás fényessége és látszó átmérője is ekkor lesz a legnagyobb, így a jelenség több szempontból is különleges...
Christmas
Igazi mesehangulat lesz december három hétvégéjén is a plázában, ugyanis a Mikulás éppen arra repült, és rengeteg ajándékot szórt szét, majd úgy döntött, hogy beköltözik az épületbe. Ott várja a...
Egészség
A helyi hatóságok megvizsgálták az áldozat házában talált articsókaleves maradékát, és érdekes dologra bukkantak!
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.