Utazás

Parádés égi látványosság jön szombaton: ha valamikor, hát most tényleg érdemes lesz a horizontot kémlelned

Szombaton este kerül oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba a Jupiter. A gázóriás fényessége és látszó átmérője is ekkor lesz a legnagyobb, így a jelenség több szempontból is különleges lesz - tudatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán az MTI-vel.

Ritkán láthatjuk így a mesés szépségű Jupitert

Az oppozíciónak nevezett jelenség a földpályán kívül keringő bolygóknak egy kitüntetett helyzete. Ekkor a Földről nézve a planéta pontosan a Nappal ellentétes oldalon van, tehát a Föld a Nap és a bolygó közé kerül. Ilyenkor van a legközelebb hozzánk, ezért ekkor látszik a legnagyobbnak és legfényesebbnek - magyarázták. Kitértek arra is, hogy a Jupiter oppozíciói során kissé változik a látszó átmérője és fényessége, attól függően, hogy napközelben, vagy naptávolban következik be a szembenállás. A bolygó 12 éves keringése során 2023. január 21-én került napközelbe, így ez a mostani 2024-es szembenállás is földközelinek és nagynak számít.

A Naprendszer legnagyobb bolygója szombaton 17 órakor már látható lesz a keleti égbolton, 10 fokkal a horizont felett, bár ekkor még alacsonyan jár majd. Teljes fényességében 19 órától ragyog majd fel a keleti égbolton, 30 fokkal a horizont felett. Mivel az égitest 9 óra 55 perc alatt fordul meg a tengelye körül, így a hosszú éjszaka során mindvégig látható lesz a teljes felülete. Tőle balra a Ganymedes hold, jobbra egymáshoz nagyon közel az Europa és az Io, távolabb pedig a Callisto lesz megfigyelhető - írták.

A Jupiter ezen az estén szabad szemmel is megfigyelhető lesz, azonban teljes szépsége távcső segítségével lesz észlelhető. Százszoros nagyítással jól kivehetővé válnak majd a fehér bolygó bordós-barnás felhősávjai, és körülbelül 19 óráig láthatóvá válik majd a Naprendszer legnagyobb kozmikus vihara, a Föld méretű Nagy Vörös Folt is - tájékoztattak.

Szombat este 22:20-kor a Jupiter 60 fokos magasságban lesz. Ekkor lép be a korongja mögé az Europa nevű holdja, amely egyre közelebb kerülve a Jupiterhez egy időre eltűnik a gázóriás fényes korongja mögött, vasárnap 0:54-től pedig fokozatosan újra előbukkan majd. Hajnali 1:30-kor ismét jól kivehető lesz a bolygó peremén a Nagy Vörös Folt is, amely 3 órára befordul a korong közepére, ahol egészen 5 óráig látható lesz. Így egyetlen éjszaka alatt megtekinthetővé és lefényképezhetővé válik a bolygó teljes felülete - hívták fel a figyelmet.

Hozzáfűzték, hogy a Jupiter egész télen jól megfigyelhető lesz, kezdetben a keleti, majd a déli égbolton. Ezt követően egyre hamarabb nyugszik majd, míg április végén el nem tűnik a Nap fényében. A Svábhegyi Csillagvizsgáló szombat estére rendhagyó programot szervez, amely során a látogatók Budapest legnagyobb távcsövével tekinthetik meg a "bolygók királyát". További információ a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján olvasható.

A kínai Csang’o-6 szonda által a Földre visszahozott kőzetminták sok mindent elárultak a Holdról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Utazás
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...