Ezért érdemes bőrünk rugalmasságával már az első ránc előtt törődnünk
Az idő múlásával bőrünk elkerülhetetlenül változásnak indul: veszít a fényéből, kissé megereszkedik és azok a bizonyos bosszantó ráncok is elkezdenek itt-ott megjelenni. Ez egy teljesen normális folyamat, ám a megfelelő gyakorlatokkal és a helyes időzítéssel sokat tehetünk azért, hogy hosszabb időn át megőrizhessük a fiatalos külsőt.
Sokan csak akkor kezdenek el foglalkozni a bőrük rugalmasságával, amikor az öregedésnek már látható jelei vannak. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy miért érdemes már ezelőtt lépni, és az első ránc előtt odafigyelni a bőrünk rugalmasságára. Sőt: tippeket is adunk, hogy ezt hogyan tehetjük meg hatékonyan.
Mikor és miért kezdenek el kialakulni a ráncok?
A ráncok kialakulásának folyamata összetett, és számos tényezőtől függ, hogy hogyan, mikor és milyen mértékben indul meg. Részben a genetikai tényezők játszanak szerepet benne: az egyes családok tagjai hajlamosabbak lehetnek a bőr korai öregedésére, mint mások. Szintén meghatározóak a külső hatások, az általános szokások, illetve az életmódbeli tényezők. Nem mindegy például, hogy mennyire tesszük ki a bőrünket a káros napsugaraknak vagy a szennyezett levegőnek, hogy hogyan táplálkozunk, vagy hogy vannak-e olyan káros szokásaink, mint például a dohányzás.
Az viszont általánosan igaz, hogy a bőr rugalmasságáért, feszességéért felelős kollagén termelődése körülbelül a 25. életévünk után kezd lelassulni, évente körülbelül 1-2%-kal. A bőr azonban látványosan csak a 30-as, 40-es éveink környékén kezdi elveszíteni az elaszticitását – nem véletlen, hogy a legtöbben ilyenkor nyúlnak először a kollagénkapszulák vagy porok után. Ezen a folyamaton pedig a menopauza ront csak igazán: ebben az időszakban a nők bőre elveszíti a kollagéntartalmának 30%-át.
A ráncok tehát fokozatosan alakulnak ki, de az életmódbeli tényezők és az időben megtett megelőző intézkedések erősen befolyásolják ezt a folyamatot.
Miért érdemes már az első ránc előtt lépnünk?
A legtöbben csak akkor kezdenek el foglalkozni bőrük állapotával, amikor már szembesülnek az első ráncokkal, ez viszont nem jó gyakorlat, hiszen a kialakult ráncokat sokkal nehezebb csökkenteni, mint megelőzni vagy mérsékelni azok megjelenését. Ha tehát már az első ráncokat megelőzően odafigyelünk a bőr rugalmasságára, akkor hatékonyan csökkenthetjük az öregedés jeleinek kialakulását. Ezzel ráadásul proaktívan elkerülhetjük, hogy a későbbiekben olyan drasztikus beavatkozásokhoz kelljen folyamodnunk, mint például a ráncfelvarrás.
Nézzük, hogy hogyan érdemes ezt megtenni!
A hiányzó elemek pótlása
Már említettük, hogy a kollagén kulcsszerepet játszik a bőr rugalmasságának megőrzésében, de 25 év felett csak mérsékelten termelődik a szervezetben. Jó hír azonban, hogy bátran pótolhatjuk kiegyensúlyozott étkezéssel: a kollagéntermelést elsősorban az olyan állati eredetű ételek fokozzák, mint a csontleves, a halak vagy a tojás. Emellett ma már számtalan étrend-kiegészítő is a rendelkezésünkre áll, például a kollagénkapszula vagy a különböző ízesített porok.
A kollagén mellett az elasztin is fontos szerepet játszik a ráncok elleni küzdelemben. Ezt szintén a fehérjékben gazdag ételekből, a fehér húsokból, a tejtermékekből, a halakból, illetve a tojásból vihetjük be a szervezetünkbe. Vegánként olyan élelmiszerekkel is pótolhatjuk, mint a diófélék vagy a szójabab.
Védelem a külső hatásoktól
A napfény UV-sugarainak hatására a bőr elveszítheti rugalmasságát, így idő előtt megindulhat a bőr öregedése. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a bőrápolási rutinunkban mindig kapjon helyet egy fényvédő összetevőt tartalmazó elem. Használhatunk kifejezetten naptejet vagy SPF-et tartalmazó hidratálót is, a lényeg, hogy védjük a bőrünket a ráncok, a májfoltok és a komolyabb bőrproblémák kialakulásától.
Hidratálás
A ráncok megelőzése érdekében fontos odafigyelni a megfelelő bőrápolásra – és itt nem csak a napvédelemre gondolunk. Elengedhetetlen a bőrtípusunknak megfelelő, jó minőségű hidratálókrém használata is – reggel és este egyaránt. A hidratált bőr ugyanis rugalmasabb, élettel telibb és ellenállóbb a ráncok ellen. Bátran használhatunk olyan termékeket is, amelyek tartalmazzák a legfontosabb „ráncellenes” összetevőket, azaz kollagént és elasztint.
Emellett a belső hidratálásról sem feledkezhetünk meg: igyunk meg naponta annyi vizet, amennyi a testsúlyunk szerint szükséges a szervezetünk számára! Ezt könnyen kiszámolhatjuk: testsúlykilogrammonként 35 mililiter vizet kell mindennap meginnunk.
Megfelelő táplálkozás
A ráncok ellen a helyes táplálkozással is felvehetjük a harcot – és itt nem csak a kollagén- és elasztinbevitelre gondolunk. Fogyasszunk minél több friss zöldséget és gyümölcsöt, hiszen ezek ellátnak minket olyan anti-aging tápanyagokkal, mint a C-, az E-, illetve az A-vitamin. Kerüljük viszont a feldolgozott élelmiszereket és a tartósítószereket, hiszen ezek rontják az általános bőrképünket.
Rossz szokások kerülése
Már említettük, hogy az olyan káros gyakorlatok, mint a dohányzás, az öregedés korai jeleinek kialakulásához vezethet. Ha a cigarettásdobozoknak nem hiszünk, végezzünk egy kis online kutatást, hátha az meggyőz majd minket!
Stresszkezelés
Már több kutatást is végeztek a témában, és a szakértők arra jutottak, hogy a stressz képes befolyásolni a fizikai és mentális egészségünket, emellett pedig felgyorsíthatja az öregedési folyamatot. Éppen ezért fontos megtalálni azt a módszert, ami számunkra beválik a stressz ellen. Ez lehet valamilyen sport, a jóga például kifejezetten hatásos, de kipróbálhatjuk a meditációt vagy egy szakemberrel is beszélhetünk.
Rendszeres sport
És ha már a sportot említettük: a kutatások azt mutatják, hogy a rendszeres testmozgás lassíthatja a szervezet öregedési folyamatát. Egyes szakemberek egyenesen úgy vélik, hogy a testmozgás a legközelebbi alternatívája az öregedés elleni varázstablettának – ami persze nem létezik. A testmozgás sejtszinten képes megőrizni a test vitalitását és fiatalosságát, így mindenképp érdemes beépíteni a mindennapjainkba.
Lépjünk mihamarabb!
Az egészséges, friss és fiatalos bőr emelheti az önbizalmat és pozitív hatással lehet az általános jólétünkre, tehát nem kizárólag esztétikai kérdésről van szó. Lépjünk tehát mihamarabb, hogy megelőzhessük a bőr korai öregedését, és ezzel elkerülhessük a drasztikusabb lépéseket, például az orvosi beavatkozásokat.