Mi a köze Rihannának a magyar divatmárkához? Egy újabb beauty szenzáció, amiről nem maradhatsz le!
Talán az eddigi legnagyobb bejelentését tette meg a Sugarbird. Beállva a kiemelkedő nemzetközi divatcégek sorába, beauty termékekkel bővíti kínálatát a magyar márka. Már hónapok óta sejteni lehetett, hogy készülnek valamire, de talán senki sem gondolta, hogy egy teljesen új irányba is elindul a Jagasics v. Csonka Hedvig által vezetett csapat. Kivételes fejlesztések állnak a hamarosan elérhető termékek mögött és az is kiszivárgott, hogy többek között a Rihanna X Fenty kollekcióját gyártó cégével is együtt dolgoznak.
Arcmaszkforradalom
Arcmaszkforradalom született, amiért a Sugarbird csapatának leszünk hálásak. Létrejött a Sugarbird Beauty Concept, ami egy kozmetikai termékeket felölelő márkacsoportja a divatcégnek. Különös gondossággal választották ki és fejlesztettek új egyedi készítményeket, melyekbe a tesztelések során beleszerettek az illatuk, a bőrre gyakorolt hatásuk és tisztaságuk miatt. A piacra kerülés első felvonásában csakis kizárólag szem, száj és arcmaszkokat találunk, de mint megtudtuk, számos meglepetés és termék vár még minden beauty rajongó számára a Sugarbird csapatától.
Számos meglepetés és termék
„Alapvetően a kérdés most sok mindenkiben az, hogy miért is jöttünk ki egy ilyen koncepcióval és miért pont arcmaszkokkal.
Egyrészt, a beauty vonal abszolút kéz a kézben jár már szinte a divat világával, hiszen nem elég egy jó outfit ahhoz, hogy valaki szépnek, magabiztosnak érezze magát továbbá mi céges szinten is szerettünk volna már jó ideje termékpalettát bővíteni.
Másrészről pedig személy szerint is közel áll ez a szépségápolási történet, méghozzá kifejezetten az arcmaszkok használata.
Cégvezetőként gyakran ér stressz, kimerültség, fáradtság, de szeretek kikapcsolódni is, találkozni a barátaimmal, elmenni egy-egy eseményre, amikor is ahogyan mondani szoktam, LEGYEN TÁNC! Viszont, gyakran felmerült bennem a kérdés! Mi lesz másnap a tánc után? Másnap, amikor az arcomnak a leginkább feltöltődésre van szüksége? Erre pedig a válasz, egy komplex ARCMASZKFORRADALOM lesz! Arcmaszkok, amelyek pikk-pakk „összeraknak”, hidratálnak, regenerálnak és vitaminokkal töltenek fel. Pótolják a hiányzó vizet, összetevőikkel energizálnak, frissítenek. A Sugarbird arcmaszkok, többek között, nem csak az „after the dance” helyzetekre a legjobb választások, hanem reggelente sminkelés előtt, nap, mint nap, ha fáradtnak érzed az arcod, bármikor, ha extra feltöltődésre vágysz.
A Sugarbird Beauty Concept supreme arcmaszkjait nem kell lemosni használatuk után teljesen egyediek, alapanyaguk egy különleges, vörös algákból kinyert, lapzselatinhoz hasonló filmogén textúra, a HYDROGEL. Ez teszi lehetővé az egyedi formatervezésüket.
Igen, ez az egész arcmaszk kollekció ötlet gyakorlatilag az én személyes indíttatásomból kezdődött. Szimplán, mint fogyasztó álltam neki ennek a vonalnak, de természetesen szakértőkre bíztuk a gyártást. Számos beauty kiállításon vettem részt egyébként, hiszen nem titok, több éves előkészülés, munka és fejlesztés áll most mögöttünk, de szerintem ezt másképp nem is lehetett volna csinálni. Fontos volt nekem, hogy olyan gyárakat találjunk, akik a legprofesszionálisabbak. Az egyik ilyen gyár, akikkel most jelenleg a legszorosabb az együttműködés, egy francia cég, akiknek kifejezetten tetszett és szimpatikus volt, hogy bennem egy teljes kollekció ötlete rajzolódott ki az arcmaszkok kapcsán. Nem csak egy vagy két terméktípussal jövünk ki, hanem egy 8+1 darabból álló teljes kollekcióval.
A plusz egy mindenképp kiemelkedő helyet érdemel a palettán, hiszen egyértelműen ez lesz a „hero” termékünk. Ez nem más, mint a Spider. Azért neveztem el így, mert annyira sok erős és fontos hatóanyag van benne, ami lefordítva az élő világ „black label”-jévé teszi a pókot, hiszen nem véletlen formáltak belőle még szuperhőst is. Az általunk kifejlesztett Spider arcmaszk pedig olyan, mint egy második bőr, annyi fantasztikus feszesítő és hatékony összetevő van benne. Imádom és tudom, hogy minden nő számára hatalmas szerelem lesz. Természetesen a többi termékre is igaz az alapos előkészülés, valódi támaszai lesznek a mindennapoknak a szem alatti/körülötti és a szájmaszkok is. Minden arcmaszkunkra igaz, hogy ha extra feltöltésre van szüksége az arcunknak, akkor csak ezekhez a termékekhez nyúljunk. Relaxálnak, feltöltenek, frissítenek és ami a legjobb, hogy a nap bármely szakában használhatjuk őket. Amit még kiemelnék, egy saját tapasztalat. Én szemüveges vagyok, ezért ez is fontos szempont volt, hogy olyan arcmaszkokkal jöjjünk ki, ami nem gátolja a szemüveg viseletet, hiszen én is relaxálás közben veszem elő a telefonomat, hogy átolvassam például a híreket vagy megnézzek egy részt a sorozatomból.
Nagyon sok terméken dolgozunk jelenleg is, nem csak arcmaszkokon, hiszen annyit elárulhatok, hogy épp fejlesztés alatt van egy olyan termék, amit ugyanaz a cég állít elő, akikkel a Rihanna X Fenty kollekciók készülnek. Nekünk ezek mind-mind olyan pozitív visszajelzések, amik megerősítenek minket abban, hogy van helyünk ezen a piacon is, hiszen ilyen cégek választanak minket. Hiszek ezekben a termékekben, akárcsak a teljes Sugarbird indulásában hittem 15 évvel ezelőtt. Hosszútávban gondolkozunk, a Sugarbird Beauty Concept innentől kezdve egy önálló és erős lábazata lesz a márkánknak, amibe nagyon sok munkát és energiát fektetünk, hogy a lehető legprofesszionálisabb termékekkel jöhessünk ki.” – mondta el Jagasics v. Csonka Hedvig, a Sugarbird alapítója és tulajdonosa.
Kivételes arcmaszkok
A Sugarbird Beauty Concept tehát hamarosan útjára indul és minden nő számára elérhetővé válnak a kivételes arcmaszkok a www.sugarbird.com weboldalon. Minden termék parabén-, SLS-, alumíniumsó, fluorid-, kőolaj-, GMO, valamint mesterséges színezék- és illatanyagmentes. Gyártási folyamataik szigorúan állatkísérlet mentesek. Reméljük minél hamarabb tesztelhetjük mi is és saját bőrünkön tapasztalhatjuk az arcmaszkforradalom hőseit.