Szülés utáni plasztika - 1. rész
Egy anyának egyáltalán nem szabad szégyenkeznie!
Hogy hol az igazság? Most is, mint mindig, valahol középen van. „Először is nagyon fontos, hogy az édesanya adjon időt magának. Feleslegesen nem szabad sürgetni a fogyást és az alakformálást, hanem első körben mindenképpen inkább aktív életmóddal, egészséges táplálkozással, kis odafigyeléssel és persze önmagához való, nagyfokú türelemmel teremtse meg azokat a feltételeket, melyekkel a teste természetes módon visszaalakul közel a terhesség előtti állapotba - hangsúlyozza dr. Varga Klára. Akiknél viszont a terhesség során igen nagymértékű volt az alakváltozás, a szülés utáni visszaalakulás természetes folyamata és az ez irányba tudatosan tett törekvések sem eredményezik azt az állapotot, amihez a várandósság előtt hozzászoktak - megváltozott formáik miatt egyáltalán nem tudnak teljes életet élni, s mindez önértékelési zavarokat, esetleg párkapcsolati problémákat generál -, ilyen esetekben, indokolt igény alapján plasztikai sebészi beavatkozásokra lehet szükség az áhított alak eléréséhez.”
Plasztika, mint egyedüli megoldás
A plasztikai műtétek ellensúlyozva a szülés és a szoptatás nem kívánatos fizikai hatásait rengeteg segítséget nyújtanak olyan esetekben, mint egy teljesen összeesett mell, vagy komoly fogyás után csúnyán lógó has. Egy korrekciós operáció túl azon, hogy javít a kismama megjelenésén, javít a közérzetén és ezzel együtt az életminőségén is. Ha ugyanis helyreáll az anyuka önbecsülése, kiegyensúlyozottabb és energikusabb lesz, visszatér a lendülete, jókedve. A testi- lelki megújulás - egy magabiztos, jókedvű és csinos anyuka - végső soron a gyerekek és az egész család hangulatát is pozitív irányba befolyásolhatja. A megereszkedett melleken mellfelvarrással, implantátum behelyezésével lehet korrigálni, de bizonyos esetekben a szoptatási időszak végén az elzsírosodott mirigyállomány mellkisebbítő műtétet tesz indokolttá. A nem megfelelő mértékben visszafeszesedett, megnyúlt has esetében pedig a köldökgyűrű alatt illetve felett feszesítik a hasfali szöveteket, közelítve az egyenes hasizmokat, és a gyakran előforduló köldöksérvet is ellátják. Ezt követően távolítják el a megereszkedett hasi bőrfelesleget is.
A cikk elkészítésében szakértő partnerként közreműködött: Dr. Varga Klára, Plasztikai sebész és fül-orr gége szakorvos.
Ha hasznosnak találtad a cikket, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Fejfájás, migrén - Mi állhat a tünetek mögött? - Katt ide!