Egészség

9 mentőautó, 5 orvosi rendelő és több száz önkéntes - Így fog működni az egészségügyi ellátás a Szigeten

Dr. Zacher Gábor: 6 órán belül ne csússzon be harmadik

A Honvéd Kórház sürgősségi osztálya is megerősített kapacitással készül a Sziget idején. Dr. Zacher Gábor, az osztály vezetője kiemelte, hogy azoknak az embereknek, akik a fesztiválon orvosi ellátásra szorulnak, csupán a 8%-át küldik tovább hozzájuk, a kórházba. Szerinte nagyon fontos az egyéni felelősségvállalás: ha nem tudunk vigyázni magunkra, akkor könnyen bajba kerülhetünk.

„A Sziget biztonsága jobb, mint például a város egyik utcájában. A szülőknek azt üzenem, hogy nyugodtan engedjék el a gyerekeiket fesztiválozni, mert én is kint leszek." - így Zacher, aki még hozzátette: „Az a legfontosabb, hogy 6 órán belül ne csússzon be egy 3. ital - kettő bőven elég.”

Tudj életet menteni!

Természetesen nemcsak a szakemberek, hanem te is segíthetsz: Győrfi Pál egy tavaly megtörtént esettel szemléltette, milyen fontos, hogy tudj például újraéleszteni. A 2015-ös Szigeten egy középkorú férfi összeesett, megállt a szíve, és csak annak köszönhette az életét, hogy egy közeli büfében dolgozó lány azonnal odarohant, és megkezdte az újraélesztést. Az ilyen eseteknél 1-2 perc is sokat számít, mondja Győrfi, hiszen minél tovább marad az agy oxigénhiányos állapotban, annál súlyosabb károsodást szenved.

Persze rögtön felvetődhet a kérdés: nem lehet, hogy mi, laikusok nagyobb kárt okozunk, mint amennyit segítünk? Dr. Szeles Géza erre csak annyit mondott: „Egyetlen dolgot lehet elrontani az újraélesztésben: ha nem kezdjük el.”

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...