Egészség

Újra felütötte a fejét a betegség, mely egykor megtizedelte Európát, és még védőoltás sincs ellene

A baktérium napjainkban leginkább a vadon élő rágcsálókra jelent komolyabb veszélyt, embert ritkán fertőz meg, a közelmúltban azonban mégis egy ilyen esetről érkezett bejelentés.

Még mindig nem tűnt el a természetből

Újra megjelent a középkor talán legrettegettebb betegsége, mely ellen még védőoltás sincs - írja a CNN. A pestis a "Yersinia pestis" nevű baktérium által okozott fertőző kór, mely egészen 1894-ig gyógyíthatatlannak számított. Napjainkban főként a vadon élő rágcsálókra jelent komolyabb veszélyt, emberre viszont leginkább a keleti patkánybolháról kerülhet át, de cseppfertőzéssel is terjedhet. Miután zavar keletkezik a bőr oxigénfelvételében, a bőr gyakran sötétkékre színeződik (innen ered a máig ismert "fekete halál" elnevezés). Mint ismeretes, a középkorban óriási pestisjárvány sújtotta Európát - a kontinens lakosságának egyharmada, fele veszett oda -, de a baktérium a mai napig nem tűnt el teljesen a természetből. Most újra emberi szervezetben találták meg, ami borús jövőt vetít előre.

Az Egyesült Államok Coloradó államában, Pueblo megyében diagnosztizáltak egy pestises betegeket. A fertőzés pontos forrására egyelőre még nem derült fény, további vizsgálatok zajlanak - tájékoztatta a nyilvánosságot az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központja (CDC).
Kattints a további képekért!

A laboratóriumi tesztek kimutatták: a kórokozó súlyos fekélyeket okoz a szemben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...