Egészség

Napi 1 csésze megelőzheti az Alzheimer-kórt, de 2 már károsíthatja a memóriát - Te mennyit iszol belőle?

Alzheimer-kór és MCI

A vizsgálat kimutatta, hogy azoknál, akik napi több csésze kávét fogyasztottak, másfélszer nagyobb volt az esély az enyhe szellemi hanyatlás (MCI), illetve az Alzheimer-kór kialakulására.

Az enyhe szellemi hanyatlás nem más, mint az életkorhoz képest fokozott mértékű feledékenység és szellemi hanyatlás, ami azonban nem zavarja jelentősen a beteg mindennapi életvitelét. Az MCI azért veszélyes, mert a betegek 10-20%-ánál Alzheimer-kór alakul ki: ebben az esetben a szellemi képességek már annyira leromlanak, hogy lehetetlenné teszik a normális napi életvitelt, önellátást.

Dr. Vincenzo Solfrizzi és Dr. Francesco Panza, az olaszországi Bari Aldo Moro Egyetem professzorai azt nyilatkozták: a koffein kis mennyiségben azért van jó hatással az agyra, mert csökkenti a benne kialakuló gyulladást, végeredményben pedig az amiloid-lerakódást. A kutatók egyébként arra is felhívták a figyelmet, hogy nem csak a túl sok koffein indíthat el káros folyamatokat a szervezetben, hanem az is, ha valaki teljesen kizárja.

Még folynak a kutatások

A szakértők természetesen hangsúlyozták, hogy bár még rengeteg vizsgálat és alapos kutatás van folyamatban, a mértékletesség sohasem rossz választás: kávézzunk, teázzunk, de ne vigyük túlzásba!

Ha te is mértékkel fogyasztod a kávét, akkor nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is a cikket!
Ezt is ajánljuk: Ez a világ legveszélyesebb itala? - Szalmonellát, tuberkolózist is okozhat

Fotók: sites.duke.edu, thirdageireland.ie; Leadfotó: blog.brainhq.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Christmas
Sokan döntenek úgy, hogy vágott fenyőt vesznek karácsonyra. Van néhány dolog, amire figyelned kell, ha nem akarsz rossz fát választani.
Christmas
A munkaerőhiány az oka, hogy évről évre busás fizetéssel járó állások várják az érdeklődőket a budapesti karácsonyi vásár(ok)ban. Ez alól természetesen az idei esztendő sem jelent kivételt.
Sztárok
Ariana Grande napjaink egyik legszebb és legtehetségesebb énekesnője, ám az utóbbi időben annyira túlzásba vitte a fogyást, hogy hűséges rajongói mellett már a barátai, sőt az orvosok is aggódni...
Sztárok
Fiatalon a férfiak álma volt a kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő, aki 70 felett sem panaszkodhat, ugyanis sokan szeretnének úgy kinézni, mint ő.
Sztárok
Takács Nikolas még az X-Faktor első évadában tűnt fel, és sikerült az akkori mezőny legjobbjai közé küzdenie magát, ám az utóbbi esztendőkben nem tűnt fel sűrűn a nyilvánosságban. Most viszont...
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.