Így csökkentheted a cukorbetegség kialakulásának esélyét

Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősítő gyakorlatokat - állapította meg egy amerikai kutatás.

A cukorbetegség kialakulásának kockázata harmadával kisebb

A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A „PLoS Medicine” című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardioedzések - már ismert - jótékony hatásához, így tovább csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A kutatás eredményei szerint a leginkább azoknál csökkent a diabétesz kockázata, akik heti 150 perc kardio mellett legalább egyórányi izomerősítő gyakorlatot is végeztek. Esetükben a cukorbetegség kialakulásának kockázata harmadával volt kisebb, mint azoknál, akik semmilyen testedzést nem végeztek - írja a BBC News.

Az izomerősítés csökkenti a vércukorszintet

Az már korábban is ismert volt, hogy a rendszeres kardioedzés - a futás, a gyaloglás vagy az úszás - segít a diabétesz megelőzésében. Azt is igazolták kutatási eredmények, hogy az izomerősítés csökkenti a vércukorszintet.

A Harvard Egyetem orvosi karának kutatói szerint az izomerősítő gyakorlatok pozitív hatása részben abban rejlik, hogy segít nagyobb izomtömeget fenntartani, amely védelmet nyújt a diabétesz ellen.

A kutatók megjegyzik, hogy eredményeik nem tekinthetők "tökéletesnek", hiszen csak egy bizonyos réteget vizsgáltak, és a mozgás mennyiségét sem mérték, hanem a résztvevők beszámolói alapján jegyezték le. Eredményeik azonban összhangban vannak egy férfiak bevonásával végzett korábbi vizsgálatéval.

Forrás: MTI
Fotók: marcinthepark.com, sheknows.com.au, chatelaine.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
A rajongók nem nyugodtak meg, és valahogy csak összehozták a Reszkessetek, betörők! harmadik részének a trailerét.
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.