Egészség

Meghosszabbíthatja a korod ez a sport, akár 100 évig is élhetsz

Pozitív hatások

Annak tesztelésére, hogy a rendszeres golfozás csökkenti-e például a szívroham vagy a stroke okozta halál kockázatát, a kutatók a szívbetegség és a szélütés kockázati tényezőinek jelenlétét vizsgálták 65 éves vagy annál idősebb felnőttek körében. 1989 és 1999 között a szakemberek a résztvevőkkel éves klinikai vizsgálatokat végeztek. A közel hatezer alanyból 384 ember rendszeresen járt golfozni (legalább havonta egyszer).

Érdekes, hogy az eredmények kiértékelésekor és a nyomon követési időszakban nem volt különbség a szívroham vagy a stroke arányában a golfozók körében, tehát a sport nem volt védekező tényező ezek ellen. Amikor azonban a golfozók és a nem golfozók halálozási arányát hasonlították össze, a kutatók arra jutottak, hogy a golfozók több mint nyolc százalékkal alacsonyabb halálozási arányt mutattak, mint a nem golfozók.

Noha a golfozásról nem bizonyították, hogy csökkenti a szívroham és a stroke kockázatát, a kutatók szerint a golf, mint a korai halálozás elleni védő tényező megfelelő aktivitási lehetőség az idősebb felnőttek számára alacsony intenzitása és nyugodt jellege miatt. "Társadalmi természetének és ellenőrzött ütemének köszönhetően az emberek gyakran fenntartják motivációjukat és képességüket folytatni a sportot még idős korban is, akár szívroham vagy szélütés után is" - mondta Dr. Qureshi. "Noha a séta és az alacsony intenzitású kocogás összehasonlítható testmozgás, ezekből hiányzik a golf okozta versenyszellem. A rendszeres testmozgás, a tiszta, nyugodt környezet és a golf által biztosított társadalmi interakciók mind pozitívak az egészségre" - folytatta a neurológus szakértő.

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok. A rajongók érzelmesen búcsúztak az úszótól, de fel voltak rá készülve, hogy eljön ez a pillanat.
Lifestyle
Ahogy a kutyák példát mutatnak a feltétel nélküli szeretetben, úgy taníthatnak meg minket arra is, hogyan legyünk jobb társak az élet minden területén.
Lifestyle
Két varázslatos, empatikus jegyről van szó, akik szinte magnetikusan vonzzák a nárcisztikus személyiségeket.
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...