Ints búcsút nekik örökre: ez a 3 típusú élelmiszer teljesen tönkreteszi az agyad – Ne fogyassz belőlük, ha teheted!

Talán nem is gondolnád némelyikről, milyen káros, negatív hatást gyakorolhat az agyadra és annak működésére.

Felejtsd el mind!

Az emberi agy a gerincvelővel együtt a központi idegrendszer alkotórésze, irányítóközpontja, mely a szervezet külső és belső környezetéből információkat képes felvenni, azokat pedig fel is tudja dolgozni. Ez a szerv felelős tehát gyakorlatilag mindenért: a gondolkodásért, a tervezésért, a beszédért, neki köszönhetjük a problémamegoldó képességünket, személyiségünket, de még a mozgást és a felfogás adottságát is. A hangok feldolgozása, az emlékezet, a szagok felismerése, a koordináció, a légzés szintén az ő feladata, így nyilvánvaló okokból kifolyólag óvni kell, ahogyan csak tudjuk, például megfelelő étkezéssel. Vannak ugyanis olyan ételek, melyek negatív hatással vannak az agyra: roncsolják a memóriát, befolyásolják a hangulatunkat, és még a demencia kialakulásának kockázatát is növelik, így jobb felhagyni fogyasztásukkal. Galériánkban mutatjuk, melyek ezek!

A finomított szénhidrátok esetében a feldolgozás során a fontos tápanyagok jelentős része elveszik, ezért ezekben az élelmiszerekben sokkal kevesebb a vitamin, a rost és az ásványi anyag is. Ide sorolhatók a cukros üdítők, a tészta, a péksütemények, valamint a fehér kenyér is, mely ételek mint magas glikémiás indexszel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy a szervezet gyorsan megemészti őket, ezáltal pedig megugrik a vércukor- és az inzulinszint. Márpedig kutatások kimutatták, hogy a magas glikémiás indexszel rendelkező ételek károsítják az agyműködést azáltal, hogy rombolják a memóriát mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek esetében.
Kattints a további képekért!

Ha kimerít az szellemi munka és már úgy érzed, hogy elfogyott minden kreativitásod, akkor itt az ideje, hogy bevesd ezeket a finomságokat.

Leadfotó: Unsplash

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A nyár végén több hazai retro fellépő kíséretében Magyarországra érkezik a BLUE együttes. A 2000-ben alakult fiúbanda a világ minden pontján fellépett már. Sikerüket az égig repítő All Rise és One...
      Lifestyle
      Van egy olyan trükk, amit bármikor bevethetsz annak érdekében, hogy kedvenc növényed még véletlenül se száradjon ki, és megőrizze nedvességtartalmát.
      Sztárok
      Robert Pattinson a 2020-as évek elején öltötte magára a denevérjelmezt: Matt Reeves grandiózus szuperhősfilmjében már ő váltotta a szerepet korábban alakító Ben Afflecket. A 38 esztendős színész...
      Sztárok
      Katalin hercegné eltökélt híve annak, hogy gyermekei átlagos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott körülmények között cseperedjenek fel – ehhez pedig van egy jól bevált taktikája.
      Lifestyle
      Az óraátállítás kérdése régóta megosztja nem csupán Magyarország, de az egész Európai Unió lakosságát is. Vajon 2025-ben végleg búcsút inthetünk a sokak által kifogásolt gyakorlatnak?
      Sztárok
      A Tankcsapda egy közleményt adott ki, amiben bejelentették, hogy jelenleg csak Lukács László és Fejes Tamás marad a zenekarban.