Magyar rákkutatót is meghívtak a giga technológiai világkiállításra Szaúd-Arábiába
A világ legjelentősebb technológiai szakemberei február 6. és 9. között Rijádban gyűlnek össze a LEAP 2023 világkiállításon és konferencián. A LEAP meghívottja magyar részről Dr. Peták István rákkutató, az Oncompass Medicine egyik alapítója és tudományos igazgatója, aki a rák elleni harc világnapja - február 4. - után két nappal tart előadást Szaúd-Arábiában.
"Most már az Egyesült Államok és a világ meghódítása a célunk"
A LEAP idei témája az Új világok, amelyen a világ élvonalbeli szakemberei jövőbe mutató technológiákat és stratégiákat mutatnak be: például miként lehetséges, hogy 2035-ben ember legyen a Marson, vagy 2070-ben város a Holdon. Dr. Peták István rákkutató előadásában arról tájékoztatja Rijádban a világ legmeghatározóbb technológiai szakembereit, hogy a mesterséges intelligencia segítségével hogyan érhetjük el, hogy minden daganatos beteg hozzájusson a neki legmegfelelőbb személyre szabott terápiához.
A LEAP 2023 világkiállításra és konferenciára több mint 700 technológiai vállalatot, 500 vezérigazgatót, szakértőt, valamint 100.000-nél is több látogatót várnak. A LEAP előadói között olyan jelentős szakembereket, vállalkozókat találunk, mint Elie Habib, Tim Draper, Thierry Henry, Dr. Celeste Moles Lo Turco, Emon Shakoor vagy Susan Kilrain. Az eseményen több mint 6,4 milliárd USD értékű technológiai programot jelentenek be.
Dr Peták István kiemelte: “Európa után most már az Egyesült Államok és a világ meghódítása a célunk, annak érdekében, hogy a módszerünk minél több daganatos beteghez eljusson. A rák egy nagyon összetett betegség, több ezer lehetséges genetikai mutáció kombinációja okozza, ezért is ilyen nehéz a gyógyítása. Nekünk hét évbe telt, mire felépítettük ezt a rendszert, 10.000 rákos esetet elemeztünk és 32.000 algoritmust írtunk. Mi rendületlenül hiszünk benne, hogy a számítástechnika, a mesterséges intelligencia erejét is kihasználva le fogjuk győzni a rákot.”
A Dr. Peták István és csapata által fejlesztett technológia már több rangos hazai és nemzetközi innovációs díjban részesült. Többek között megnyerte az Amerikai Klinikai Onkológusok Társaságának díját, Európa legígéretesebb technológiai vállalkozásaként a Jövő Unikornisa díjat, itthon az Informatikai Innovációs Díj mellett a Gyúrós Tibor Díjat. Tavaly az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen egyenesen az orvostudomány forradalmi áttörésének nevezte a módszert. A LEAP 2023 világkiállítás és konferencia meghívása a nemzetközi figyelem további erőteljes növekedését jelzi.
Fotó: Falus Kriszta
Korábban a mellrák és az agydaganatok diagnosztizálásánál is hatékonyan használták, de a méhrák felderítésében is óriási segítséget jelenthet.