6 dolog, ami káros az agynak - Ezeket messziről kerüld el!

Az agy a testünk legbonyolultabb része, ami a mozgásunkat, gondolkosásunkat és érzelmeinket kontrollálja - éppen ezért nagyon vigyáznunk kell rá. Cikkünkben 6 olyan tényezőt mutatunk, amelyet érdemes kerülni, hiszen nem tesz jót a létfontosságú szervünknek.

Telített zsírok

Közismert tény, hogy az egészségtelen ételek rendszeres fogyasztásával könnyen elhízhatunk, azt azonban kevesen tudják, hogy az agyunk működésének sem tesz jót. Egy 2013-as kutatás szerint a zsírban gazdag étrend csökkenti az agy azon képességét, amely védelmet nyújt az Alzheimer-kór ellen.

Koffein

A mértékletes kávéfogyasztásnak megvannak az előnyei, azonban a túlzott koffeinbevitel rossz hatással van a szervezetünkre. A napi 600 milligrammnál több koffein már fejfájást, szorongást, alvászavart és súlyosabb esetben akár hallucinációt is okozhat.

A só a mindennapi életünk részévé vált, nagyobb mennyiségben negatívan hat a szervezetünkre, magas vérnyomást okozhat, ráadásul az agynak sem tesz jót. Egy 2011-es tanulmány szerint a magas nátriumtartalmú étrend és a mozgásszegény életmód együttesen elősegítik az időskori kognitív hanyatlást.

Fotó: johnstonhealth.org

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
Kék, zöld vagy barna? Cikkünkből most megtudhatod, mire számítharsz jövőbeli egészségedet illetően szemszíned alapján.
Lifestyle
Van egy olyan hormon, amely kulcsfontosságú, ha fogyni szeretnél, így nem árt nagyobb figyelmet szentelni annak, hogy serkentsd a termelődését.
Utazás
Február elsejétől fontos módosítások lépnek életbe a jogosítványok kiállításával és pótlásával kapcsolatban.
Lifestyle
A Huawei újdonságainak bemutatóján jártunk: hazánkba is megérkezett a márka orvostechnikai eszközként regisztrált vérnyomásmérésre képes okosórája, amit ki is próbáltunk!
Lifestyle
Régóta szenvedélyes viták tárgya, hogy vajon a világ legnépszerűbb koffeintartalmú italának rendszeres fogyasztása jár-e bármilyen egészségügyi előnnyel. Egy friss kutatás most nemcsak ezt a kérdést...
Sztárok
Galambos Lajos volt felesége, Boglárka hosszú, méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából, halála mégis megrendítette az egész családot.