Addig innen haza nem megyünk, amíg nem kájtolok - Blogbejegyzés

Paknampranból visszatérve kezdetét vette az utolsó hónap. Május közepétől már újra Magyarországra érkezünk, hogy feltöltsük magunkat lecsóval, rakott krumplival, paprikás csirkével, meg persze estébe nyúló sörözésekkel és több száz öleléssel, hogy aztán újra nekivághassunk a világnak.

Rohan az idő

Addig viszont belehúzunk, mert nem mehetünk haza anélkül, hogy megtanultam volna kájtozni. Decemberben még úgy voltam vele, hogy öt hónap alatt biztos mindenre lesz időnk, nem lesz mindig oktatás, lesz viszont olyan szél, ami pont megfelel. De csak nem fogytak a turisták, így az első alkalomra talán egy hónapot is várnom kellett. Könnyű visszaemlékezni, mert északi szél fújt, ami pont ebben az időben csillapodott és ezzel együtt a végéhez közeledett a thai tél is, azaz a száraz évszak kevésbé meleg időszaka.

Kájtolni?

Azt, hogy én kájtolni akarok, öt évvel ezelőtt írtam le először egy chat-ablakba, amire rögtön vissza is kérdezett beszélgetőpartnerem, hogy micsodát? Deszkával a lábamon csúszni a vízen, miközben egy ernyő húz. Nagyjából ez volt minden, amit erről a sportról tudtam és ez egy évvel ezelőttig mit sem változott. Egyszerűen tetszett, hogy a szél erejét használva, gyakorlatilag eggyé válva a széllel lehet siklani a víz tetején. A gondolat ottmaradt a chat-ablakban és ma úgy gondolom, hogy így a legjobb. Ha akkor másképp lett volna, talán ma is másképp lenne.

Az északi szél múlásával azonban nem jött rögtön a déli szél, két-három hetes időszak következett, amikor túrára indultunk a környező rizsföldek felfedezésére (és kiderült, hogy a környéken nincsenek rizsföldek),vagy motorral körbejártuk a vidéket és hajnali napfelkeltét néztünk.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
Kék, zöld vagy barna? Cikkünkből most megtudhatod, mire számítharsz jövőbeli egészségedet illetően szemszíned alapján.
Lifestyle
Van egy olyan hormon, amely kulcsfontosságú, ha fogyni szeretnél, így nem árt nagyobb figyelmet szentelni annak, hogy serkentsd a termelődését.
Utazás
Február elsejétől fontos módosítások lépnek életbe a jogosítványok kiállításával és pótlásával kapcsolatban.
Lifestyle
A Huawei újdonságainak bemutatóján jártunk: hazánkba is megérkezett a márka orvostechnikai eszközként regisztrált vérnyomásmérésre képes okosórája, amit ki is próbáltunk!
Lifestyle
Régóta szenvedélyes viták tárgya, hogy vajon a világ legnépszerűbb koffeintartalmú italának rendszeres fogyasztása jár-e bármilyen egészségügyi előnnyel. Egy friss kutatás most nemcsak ezt a kérdést...
Sztárok
Galambos Lajos volt felesége, Boglárka hosszú, méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából, halála mégis megrendítette az egész családot.