Addig innen haza nem megyünk, amíg nem kájtolok - Blogbejegyzés
A nagy pillanat
Persze a tanulni vágyó turisták ez idő alatt „felhalmozódtak” ritkán akadt egy-egy fél nap arra, hogy én is gyakoroljak, de eljött a pillanat, amikor deszkára állhattam. Azt gondoltam, hogy ez a legnehezebb rész, majd ahogy kiemelkedtem a vízből megdöbbenésemben vissza is estem. Néha sikerült öt métert csúszni, de ilyenkor is mindig hamarabb estem vissza a vízbe, minthogy felfogtam volna, hogy sikerült. Hogy tartsam a lábamat, hogy gördüljek fel a deszkára, hogyan maradjak állva, hogy tartsam a deszkát, hogy tartsam az ernyőt, mikor lazítsak a zsinórok feszültségén, mintha biciklizni tanulnék és semmi egyensúlyérzékem nem lenne.
Megfordult-e a fejemben, hogy én ezt nem is akarom? Igen. Hatványozottan nehéz a dolog, ha az ember lányát a párja oktatja, és elmondták, tudtuk, hogy ez nem a legjobb ötlet, de az is biztos, hogy mellette vagyok a legnagyobb biztonságban. De akkor mégis miért kiabál velem? Ennyire béna vagyok? Félreértések sora, hullámok zúgása én pedig azt is elfelejtem, amit korábban tudtam.
Sok esés és kék-zöld-lila foltok
Legalább százszor beleestem a vízbe, hol arccal előre, hol háttal. Azt sem számoltam, hányszor estem keresztül a boardon, csak másnap büszkén mutogattam Kedvesemnek a kék-zöld-lila foltokat a lábamon –a körmömön még most is látszik egy kezdő próbálkozás. Valahogy én mindig büszke voltam a lila foltjaimra, mert valami olyasmit jeleztek, hogy nem a négy fal között ülök.
Többet kergettem a deszkát a vízben, mint amennyit rajta voltam, de ez a dolog velejárója. És persze azt is gondoltam, hogy kivételesen béna vagyok, hogy nem tudok a deszkán maradni és éjszaka álmomból felébredve meditálni kezdtem és újra a deszkán álltam. Éreztem, hogyan húz az ernyő, láttam, hogyan tartom a lábam és hirtelen annyira megörültem, hogy éjjel 14:30-kor kipattantam az ágyból, hogy kipróbáljam, amire rájöttem. Ha akkor a Kedvesem felébredt volna, valószínűleg röhögőgörcsöt kap, ahogy látja, hogy a félhomályban egyik lábam kinyújtva, másik lábam behajlítva próbálom felvenni a helyes lábtartást.
![](/sites/default/files/images2015/blog_notkansas/kite_view.webp "Tökéletes "tanulópálya"")
Próba szerencse
Aztán újabb próbálkozás, ezúttal a vízen és újabb deszkakergetés. Most nem jó, túl erős a szél. Most nem jó, túl gyenge a szél. Most nem jó, turistákat kell oktatni. Legtöbbször maradt a vizualizálás, próbáltam kívülről látni magam, ahogy minden apró részletre odafigyelve ráállok a deszkára és azért állok meg, mert én úgy akarom. Élesben még voltak hibák, de a behunyt szemem mögött már nem.
Paknampranból visszatérve nem voltak tanítványok, kis gyakorlás után pedig deszkára álltam és elindultam a halászhajók felé. Aztán vissza. Újra a halászhajók felé és vissza a partra. A mozdulatokban még mindig sok a hiba, és sokszor lassítás nélkül fékezek, de már majdnem úgy megy, mint ahogy behunyt szemmel elképzeltem. Egy hónap és hazamehetünk.
Ha tetszett a blogbejegyzés, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Milyen világot teremtesz magadnak?
Oldalak
Hasonló cikkek
