A piros nadrágos fiú - Titkos emlék
Ugrás
- Nem ülsz mellém? - kérdezte a piros nadrágos fiút. Ő a lány mögé állt, s lassan elkezdte lökni a hintát.
- Nem.
A lány sikítani akart, ujjongani, hangosan! De egyetlen hang sem jött ki a torkán.
- Nem tetszik? - kérdezte a piros nadrágos riadtan.
- De - felelte a lány félszeg mosollyal az arcán.
- Akkor mi a baj?
- Hogy nem ülsz mellettem. Így nem jó.
A fiú lökött még egyet a lányon, s leült a mellette lévő hintára.
- Tudom, hogy csak félsz - heccelte a piros nadrágos.
- Nem félek - válaszolt a lány kabátban.
- Akkor versenyezzünk. Ki tud magasabbra jutni? - s elkezdte magát sebes iramban lökni a fiú, hogy a lány alig tudta utolérni.
Megint sikítani akart és nevetni, de a hangja ezúttal sem töltötte be a ligetet. Pedig hogy szeretett volna kiabálni! Csak hogy mindenki megtudja, hogy ő ott van, hogy nincs egyedül és hogy boldog!
A fiú lelassult. A lány követte a tempóját. Hosszú lábaival lelépett a piros nadrágos fiú a földre, s a lánnyal szemben állt.
- Nekem kisebbek a lábaim, nem tudok megállni - szabadkozott a lány kabátban magasan a hintán.
- Nem baj. Ugorj le, majd én elkaplak - buzdította a piros nadrágos fiú.
- És ha nem tudsz?
- Próbáld meg!
Vagy három perc is eltelt, mire a lány kabátban a hintán rászánta magát, hogy ugrik egyet az ismeretlen talajra. Ugrott.
A fiú elfordult, mert megcsörrent a telefonja. Nem kapta el a lányt.