A piros nadrágos fiú - Titkos emlék
- Hová megyünk? - kérdezte a lány.
- Majd megtudod - felelte a piros nadrágos fiú széles mosollyal az arcán.
- Kíváncsi vagyok - erősködött a lány.
- Itt szálljunk le.
Egy titkos hely
A sárga villamos minden romantikus csilingelés nélkül tovább haladt a Mechwart ligettől. Már túl volt a következő megállóján is, amikor a lány és a fiú átsétáltak az úton.
- Mi ez a hely? - folytatta a kérdezősködést a lány.
- Egy park - felelte a fiú.
- Azt látom, de miért jöttünk ide?
A piros nadrágos nem felelt, csak biccentett a fejével egyet jobbra. Három kisgyerek lógott két hintán a park túlsó végén.
A lány egyszer említette a fiúnak, hogy kiskorában mennyire szeretett hintázni. De mivel már felnőtt, nem hintázott többé.
- Emlékeztél? - mosolygott kerek szemeivel a kabátos lány. A fiú kacsintott egyet. Olyan szelíden tudott kacsintani!
Leültek a hintákkal szembeni padra.
- Most úgy ülünk itt, mint két gyerek, akik el akarják lopni a többi gyerek játékát.
- Arra készülünk, nem? - bújt hozzá a lány. Hiába sütött a nap, a szellő már hűvösebben fújdogált a dróttal elkerített fák lombjai között.
- Ez kedves - szólt a lány kabátban, majd fejét a fiú vállára hajtotta. Félt. Nem tudta, hogy a fiú mit szól majd hozzá. Ő meredt vállal ült, s másfelé nézett.
- Nézd csak, elmentek - emelte fel fejét a lány, mert megérezte a fiú feszült izmait.
Mint két kisgyerek, futottak a park túlsó felére, táskáikat a földre dobták, s a fiúval ellentétben a lány leült a bal hintára.