Egészség

Ne bagatellizáld el! Aggasztó betegséget is jelezhet, ha te is ennyiszer látogatod meg a WC-t naponta

Naivan azt hihetnénk, hogy a székletürítés gyakoriságának semmi köze az emberi egészséghez, ám a kutatók egész más álláspontot képviselnek.

Egy adat, ami többet mond az egészségedről, mint hinnéd

Ugyan ki az, aki számon tartaná, hogy naponta hányszor keresi fel otthon az illemhelyet? Egy mozgalmas, rohanással, ügyintézéssel, munkával teli nap során talán fel sem tűnik, ha a szokásosnál gyakrabban rohamozod meg a mosdót. Normális emberi szokás, természetes szükséglet, amivel nem kell különösebben foglalkozni - gondolhatnád némi naivitással. Nos, az igazság az, hogy a tudósok egészen más álláspontot képviselnek.

Az amerikai Institute for Systems Biology (ISB) nonprofit szervezet kutatói új vizsgálatukban a székletürítés és az általános emberi egészség összefüggéseit térképezték fel - írja a Science Alert. A szakemberek a Cell Reports Medicine című tudományos folyóiratban tették közzé a témával kapcsolatos tanulmányukat, melyben arra a következtetésre jutnak, hogy a székletürítés gyakorisága, rendszeressége jelentős mértékben meghatározza nem csupán a fiziológiát, de az adott személy hosszú távú egészségét is. A kutatók azt is megállapították, hogy az egészség szempontjából hány székelési alkalom ideális egy nap leforgása alatt.

A tudósok rámutattak: már a korábbi vizsgálatok is bebizonyították, hogy a székrekedés és hasmenés a fertőzések, illetve a különböző eurodegeneratív állapotok fokozott kockázatával járhat együtt. Igen ám, de az ilyen irányú vizsgálatok alanyai kivétel nélkül beteg személyek voltak, vagyis ezek a kutatások végső soron nem tették egyértelművé, hogy a nem megfelelő rendszerességű székletürítés oka, vagy "csupán" következménye-e az adott egészségügyi problémának.

Sean Gibbons, a tanulmány vezető szerzője munkatársaival együtt izgalmas kísérletre vállalkozott. Több mint 1400 panaszmentes, teljesen egészséges felnőtt önkéntestől gyűjtöttek össze klinikai, életmódbeli, illetve biológiai adatokat. A szakemberek kíváncsiak voltak az adott személyek vérképére, bélmikrobiómjára és genetikai jellemzőire is. A résztvevőket végül négy csoportra osztották: székrekedéssel küzdőkre (heti egy vagy két székletürítés), alacsony, illetve normális csoportba tartozókra (hetente 3-6 székletürítés), magas-normális csoportba tartozókra (napi 1-3 székletürítés), valamint hasmenéssel küzdőkre.

Lapozz tovább, a kutatás eredményéről a galériában olvashatsz, és azt is megtudhatod, egészséges-e, ha naponta többször látogatod meg a wc-t!

Ha a széklet túl sok ideig van a bélben, a mikrobák a rostok emésztését követően fehérjéket kezdenek fermentálni, valamint különböző toxinokat (p-krezol-szulfát, indoxil-szulfát) hoznak létre. "Azt találtuk, hogy még a székrekedésben szenvedő egészséges embereknél is megemelkedik ezen méreganyagok szintje a véráramban" - fogalmazott Gibbons, aki szerint a méreganyagok különösen nagy terhet rónak a vesékre.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Lifestyle
      A vöröshagyma gyakorlatilag elengedhetetlen a magyar konyhában. Azonban sokan nem tárolják helyesen, és így hamar elkezdhet megromlani.
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.