Egészség

Húsz orvosnál járt, de egyik sem vette komolyan: azt hitték, Covid okozza a lány tüneteit, aki nem érte meg a 28. születésnapját

A szakemberek azonban rendre legyintettek, amikor felsorolta a tüneteit. A legtöbben meg sem vizsgálták, csak antibiotikumot írtak fel neki.

Húsz orvosnál járt, egyik sem vette komolyan

Jóllehet a koronavírus-járvány már évekkel ezelőtt lecsengett, a betegség a mai napig nem tűnt el az életünkből. Igaz, ma már egyáltalán nem övezi olyan nagy aggodalom a kórt, mint mondjuk 3-4 évvel ezelőtt, de a tünetek persze most sem épp kellemesek. Vannak ugyan, akik enyhe szimptómákról számolnak be, de szép számmal akadnak olyanok is, akik influenzaszerű panaszoktól szenvednek.

A brit Jessica Brady még 2020-ban, a koronavírus-járvány "csúcsidőszakában" észlelte először makacs, bosszantó tüneteit, és hiába járt legalább húsz orvosnál, a szakemberek csak legyintettek, mondván, biztos a Covid állhat a háttérben - írja a Mirror. Nagyfokú felelőtlenség és könnyelműség volt ez részükről, hiszen bizonyára hanyagságuk is hozzájárult, hogy Jessica 27 évesen elhunyt. De mi is valójában a rejtélyes betegség, mely kioltotta a fiatal lány életét?

A járvány miatt bevezetett korlátozások ebben az időszakban még a személyes konzultációt is megnehezítették. Sok orvos meg sem vizsgálta Jessicát, helyette antibiotikumot írtak fel neki, és igyekezték megnyugtatni: ne aggódjon, biztosan a Covid okozza a tüneteit.
Kattints a további képekért!

A pécsi boncmester pénzt is kapott az orvostól a holttestekből kiszedett csontokért. A Pécsi Törvényszék felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki az elkövetőkre.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Lifestyle
A Vízöntőre végre rátalálhat a nagy szerelem! Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
A Palvin család tagjai le sem tagadhatnák, hogy megnyerték a genetikai lottót.
Fashion&Beauty
Ezek a rövid őszi körmök a legdivatosabb árnyalatokat kombinálják a kényelmes hosszúsággal és formákkal.