"Biztosan jól fogunk szórakozni, de közben lehet leesik az állunk majd" - A Dancing with the Stars zsűrije őszintén elmondta, hogy mit gondol az idei évad versenyzőiről

Október 26-án startol a TV2-n a Dancing with the Stars ötödik évada, ahol 10 pár lép majd a táncparkettre, hogy látványos produkciókkal nyűgözzék le a háromtagú zsűrit – Ördög Nórát, Szente Vajkot és Juronics Tamást –, no meg persze a nézőket. A táncos show-műsor sajtótájékoztatóján a zsűri tagjait többek között arról kérdeztük, hogy mit gondolnak az idei évad versenyzőiről.

Izgalmas évad lesz

Az új évadról már most sejteni lehet, hogy számos izgalmat, drámai pillanatot és fordulatot tartogat, ráadásul több olyan celebritás is megcsillogtathatja majd tehetségét, akitől eddig nagyon távol állt a tánc. "Nagyon erős az idei felhozatal, és minden pár birizgálja a fantáziámat, kíváncsi vagyok, hogy a tánc kiből mit fog kihozni." - mondta Ördög Nóra. Szente Vajk elárulta, hogy szerették volna, ha az idei évad női mezőnye erős lesz, kíváncsian várják, hogyan fog a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka, vagy éppen a Hazatalálsz című sorozat színésznője, Törőcsik Franciska bizonyítani a táncparketten. Az új évad egyik legnagyobb meglepetése, hogy Tóth Gabi párjával, a Fricska táncegyüttes tagjával, Papp Máté Bencével fog táncolni a Dancing with the Starsban, és mindenki izgatottan várja, hogy a néptáncon kívül milyen műfajban csillogtatják még meg a tehetségüket. Juronics Tamás elárulta, hogy korábban már dolgozott együtt Kamarás Norbival, akit a nézők az Éjjel-Nappal Budapest sorozat Lalijaként ismerhettek meg, és szerinte Norbi nagyon kitartó versenyző lesz, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a döntőig meneteljen.

A Dancing with the Stars zsűrivel készült teljes interjúért kattints a videóra:

Lead kép: TV2

Október 26-án immár ötödik évadával érkezik a Dancing with the Stars, amelyben Hosszú Katinka is megméretteti magát, igaz, saját bevallása szerint a tánc igencsak messze áll tőle.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A termálvizeknek számos kedvező hatása van a szervezetünk egészére. Ezek a jótékony hatások részben a betegségek megelőzésében játszanak szerepet, részben a már meglévő egészségügyi problémák...
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...