WhisperTon: "Azok, akiknek az én karakterem a közösségi médiában sok volt, esélyt adtak nekem" - Interjú

A Dancing with the Stars 5. évadának győztesei, WhisperTon és Tóth Katica őszintén vallottak arról, milyen érzés volt számukra az, amikor kiderült, hogy ők nyertek, de elárulták a Femcafe.hu-nak adott interjújukban azt is, mit tanultak egymástól, és hogy milyen nagy dologra készülnek a rajongók számára a jövő évben.

A parkett királya és királynője

A tegnapi napon egy fergeteges fináléval zárult a 2024-es Dancing with the Stars: a műsor ötödik évadának utolsó élő showjában a három döntős páros, WhisperTon és Tóth Katica, Törőcsik Franciska és Baranya Dávid, illetve Szabó Zsófi és Suti András három produkcióval készültek, amellyel még utoljára szerették volna bebizonyítani, hogy bizony megérdemlik a győzelmet. Mint ahogyan arról már mi is beszámoltunk, a nyertes végül WhisperTon és Tóth Katica lett: ők voltak azok, akik a magasba emelhették a győzteseknek járóm trófeát. A csodálatos tehetséggel megáldott páros közvetlenül az eredmény kihirdetése után a Femcafe.hu-nak adott interjújában őszintén vallott többek között arról, hogy mit éreztek, amikor a két műsorvezető az ő nevüket mondta ki, ezáltal ők lettek a parkett királya és királynője, de szó esett arról is, hogy milyen meglepetéssel készülnek közösen a rajongóknak jövőre. WhisperTon hozzátette, nagyon hálás azért, hogy meg tudta mutatni az embereknek, ki is ő valójában: "Azok, akiknek egy picit talán az én karakterem a közösségi médiában sok volt vagy túlszaturált, vagy egyszerűen csak sok, pont, azok esélyt adtak arra, hogy megmutassam ezt az oldalamat is, és hogy meglássák bennem, hogy ha ők is úgy érzik, akkor tudtam értéket teremteni és a parkettre rakni azt". Íme, a teljes interjú:

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
      Lifestyle
      Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.