Tedd a lisztet a fagyasztóba: hihetetlen dolog fog történni, sosem tárolod majd másképp ezután ezt az alapélelmiszert!

Liszt a fagyasztóban? Ezen első hallásra sokan megdöbbenhetnek, pedig egyáltalán nem butaság ezt az alapélelmiszert a konyhaszekrény vagy a spájz helyett szó szerint hűvösre tenni, cikkünkben azt is eláruljuk, miért!

Te is találkoztál már velük?

A liszt egy kulcsfontosságú alapélelmiszer, amely nem hiányozhat egy háztartásból sem, hiszen nagy hasznát vehetjük a főzés során is, sütéskor pedig gyakorlatilag elengedhetetlen. Szerencsére a liszt sokáig eláll, de a legtöbben a konyhaszekrényben vagy a spájz polcán tárolják gyanútlanul, mondván az száraz és hűvös hely, így megfelelően el lehet ott tartani. Igen ám, de sokan nem is számolnak a veszélyekkel és a kártevőkkel, amelyek beférkőzhetnek még a légmentesen záródó edényekbe is, ezáltal gusztustalan látványt nyújtva, és alkalmatlanná téve az élelmiszert a felhasználásra. Szerencsére azonban lehet tenni az ellen, hogy a kártékony élőlények beférkőzzenek például a lisztbe vagy épp a többi gabonafélébe, fűszerekbe és hüvelyesekbe – galériánkban olvashatod a részleteket!

A lisztatka és a zsizsik a gabonafélék leggyakoribb kártevői, és bár pici, ártatlannak tűnő élőlényekről van szó, nyilvánvalóan senki sem szeretne velük találkozni a lisztben, a rizsben vagy épp a búzadarában főzés előtt.
Kattints a további képekért!

A sült kolbász sokak kedvence, hiszen ebédre vagy vacsorára is pazar lakoma tud lenni. Minden háziasszonynak megvannak a maga trükkjei az elkészítéséhez, a tökéletes végeredmény elérése érdekében azonban érdemes megfogadni II. Erzsébet egykori szakácsának tippjeit.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.
      Sztárok
      Vilmos három, igencsak különleges és megható szócskát suttogott a hercegné fülébe kettejük nagy napján, még 2011-ben a Westminsteri-apátságban, és nem érzelmeit erősítette meg a trónörökös akkor és...
      Sztárok
      Szoboszlai Dominik összezördülésével még a 23 millió követővel rendelkező Fabrizio Romano is foglalkozott, de a beszólás nem onnan érkezett. Persze egy szurkoló helyreigazította őket.
      Lifestyle
      Rengeteg magyar rendel ételt, és sokaknak olykor ott szokták hagyni az ebédjét a kilincsen, vagy az ajtó előtt. Ilyenkor benne van a pakliban, hogy ezt valaki elveszi.
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...