12 éves korában öngyilkos akart lenni Al Pacino titkos szeretője: a 60-as évek szexszimbólumának szörnyű gyerekkora volt

Tuesday Weld sikeres karriert tudhat magáénak, ám a Golden Globe-díjas színésznő élete igencsak nehezen, már-már tragikusan indult, aminek bizony megvolt a következménye.

Richard Gere-t is az ujjai köré csavarta

1943 augusztusában látta meg a napvilágot Tuesday Weld, aki Susan néven született, karrierjét pedig gyerekszínészként kezdte, majd az 50-es években már az érettebb szerepek is megtalálták őt. 1960-ban Golden Globe-díjat nyert a „legígéretesebb újonc” kategóriában, a következő évtizedben pedig főként drámai szerepeket alakított, ám a 80-as évektől már alig kapott szerepeket, holott korábban ő volt az amerikai szexszimbólum, a szőke bombázó, akinek lábai előtt hevertek a férfiak és egész Hollywood. Annál szörnyűbb gyerekkort azonban nehéz elképzelni, mint amilyen Tuesday-nek jutott: a meseszép színésznő élete ugyanis meglehetősen nehezen indult, dolgozni is lényegében azért kezdett el már 8-9 évesen, hogy fenntartsa a családját, az anyai nyomással pedig gyakorlatilag képtelen volt szembeszállni ilyen fiatalon, ennek viszont meg is lett a borzalmas böjtje…

Tuesday a család egyedüli eltartója lett, miután édesapja 49 évesen, közvetlenül a színésznő negyedik születésnapja előtt elhunyt. Tuesday anyja, Yosene úgy gondolta, lánya remek adottságokkal rendelkezik, éppen ezért ráerőltette a modellkedés már igen korán, ami ahhoz vezetett, hogy a szőke szépség 9-10 éves korában már erősen inni kezdett, lelkileg pedig teljesen összeomlott a nyomástól.
Kattints a további képekért!

Nem sokan tudják, de a Golden Globe-díjas színésznőnek két gyönyörű lánytestvére is volt, egy nővére, Magda, valamint egy húga, Éva, és bizony mindhárom Gábor-lány hihetetlen genetikát, valamint színészi tehetséget örökölt felmenőiktől.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?
Lifestyle
A Mérleg a hét közepén megismerhet valakit, aki nagyon mély benyomást tesz rá. Heti horoszkóp.