Ettől a csodaszertől élnek olyan sokáig a japánok: rendbe teszi a koleszterined, és még a szervezeted is méregteleníti!

Az algafogyasztás előnyeit a japánok már évszázadok óta ismerik. Ez az a táplálékkiegészítő ugyanis, aminek a fogyasztása elképesztő mértékben képes hozzájárulni az egészségmegőrzéshez és a kutatások alapján a már kialakult egészségügyi nehézségek kezeléséhez is.

Öt ok, amiért érdemes algát fogyasztanunk

Ha csak öt indokot szeretnénk kiemelni, ami miatt érdemes algát fogyasztanunk, azok a következők: ellenállóbbá teszi a szervezetet a vírusokkal szemben, tapasztalt daganatellenes hatással bír, koleszterincsökkentő képességgel bír, magas szinten méregteleníti a szervezetet és energiát biztosít az egész testnek. Az algafogyasztásnak azonban ennél sokkal összetettebb előnyei vannak. „Az alga az első életformák egyike, amely megjelent a Földön és a szakértők szerint minden mai életforma alapjait is az algák képezik. Talán éppen ezért van olyan tulajdonsága, hogy míg az étrend-kiegészítőként bevitt vitaminoknak csak egy bizonyos százaléka tud felszívódni a szervezetben, addig az alga szinte teljes egészében képes hasznosulni. Ráadásul, ha megnézzük, Japánban a legegészségesebbek az emberek, miközben őket sem kerülik el a káros behatások és a stressz. Az ő étrendjükben azonban nagyon régóta szerepel az alga, ez pedig szorosan közrejátszhat abban, hogy náluk a legmagasabb a várható életkor, az egészséges évek száma és sokkal alacsonyabb a megbetegedések száma is.” - fejtette ki Gáncs László szakértő.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.