Lifestyle

Alaposan feltérképezték az ayahuasca-főzet hatásait: VV Anett ettől a szertől került válságos állapotba

Erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet - írta a honlapján a Guardian című brit lap.

Legalább ezer éves szer

Az ayahuasca-főzetet az emberiség már legalább ezer éve ismeri és használja. Az amazóniai őserdőben honos Banisteriopsis caapi nevű növény indájából és a Psychotria viridis nevű cserje leveleiből készítik. A főzet fogyasztói erőteljes hallucinációkról számolnak be, és gyakran azt mesélik, hogy halálközeli élményeket éltek át, másvilági lényekkel találkoztak, és alternatív valóságokba tettek - az életüket aztán sokszor gyökeresen átalakító - utazásokat. Az ayahuasca-szeánsz az intenzív lelki élményen túl gyakran hányással, hasmenéssel párosul.

Az Imperial College London kutatói vizsgálatukhoz 20 egészséges önkéntesnek 20 milligramm dimetiltriptamint (DMT) adtak be, azt az intenzív hallucinogén vegyületet, amelyet a Psychotria viridis cserjéből vonnak ki. Ezt követően agyukat EEG- és funkcionális MRI-vizsgálatnak vetették alá, és megfigyelték az agy működését a szer bevétele előtt, alatt, valamint utána is. A résztvevők a vizsgálat folyamán végig visszajelzéseket adtak arról, hogy éppen milyen intenzív az élmény, amelyet átélnek. A cikkben megjegyezték, hogy a laboratóriumban egyik vizsgált alany sem hányt, mert a hagyományos ayahuasca-főzet hánytató hatású összetevőjét nem használták.
Kattints a további képekért!

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Lifestyle
Bár szeretnénk, ha kutyáink mindig boldogok lennének, fontos felismernünk, hogy a szeretet néha nemet mondást is jelent.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy telefonod még évekig gyorsan és problémamentesen működjön, iktasd be ezt az egyszerű szokást a heti rutinodba. A technológia megköszöni, ha gondoskodsz róla!
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.
Egészség
Meg igazából nemcsak karácsony előtt, hanem semmikor sem szabad ezeket a tojásokat megvásárolni, mivel veszélyesek lehetnek.
Sztárok
A rajongók nem nyugodtak meg, és valahogy csak összehozták a Reszkessetek, betörők! harmadik részének a trailerét.
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.