Lifestyle

Mindent felülírhat, ami most kiderült a rendszeres tojásevésről - a magas koleszterintszinttől sem kell félnünk többé?

Azt mondják, a rendszeres tojásfogyasztás akár ártalmas is lehet, mivel a kiadós és laktató reggeli egyik alapvető elemének számító állati élelmiszerben rengeteg a koleszterin, de egy friss kutatás most új, érdekes állítással árnyalja az összképet.

Tojásfogyasztás: tényleg a mértékletesség a kulcsszó?

A tojás a tartalmas és laktató reggeli egyik állandó, sőt szinte kihagyhatatlan eleme. Pazar fehérjeforrás (nem véletlen, hogy a testépítők étrendjének is egyik, ha nem a legfontosabb összetevője), ráadásul még teltségérzetet sem okoz, és ezerféleképpen elkészíthető. Igen ám, de régóta hallhatjuk, hogy ebben az állati élelmiszerben rengeteg a koleszterin, ezért hosszú távon akár ártalmas is lehet a gyakori fogyasztása. A Science Alert azonban most egy olyan vadonatúj tanulmány eredményeit ismertette, melyből kiderül, hogy nem eszik olyan forrón a tojást - azaz a kását -, és a nagyobb mennyiségű tojásfogyasztás egész más hatást gyakorol a szervezetre, mint ahogy azt eddig hittük.

A szakértők 890 személy egészségügyi adatait fésülték át, és rájöttek, hogy csak és kizárólag kedvező élettani hatásokra számíthat az, aki hetente elfogyaszt 2-4 tojást.
Kattints a további képekért!

Bizonyára te sem gondoltad, hogy a tojás is lehet káros hatással a szervezetedre, hiszen mindenhonnan csak azt hallani, mennyire egészséges élelmiszer. Ez valóban igaz, ám nagyon sok függ attól, hogyan készíted el.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?