Ez a trükk már 12 éve menti meg napi szinten a házasságomat

Bárki bármit mond, egy jól működő párkapcsolat fenntartása bizony kemény munkát követel mindkét fél részéről.

A tündérmese és a valóság

Szinte mindenkinek van az ismeretségi körében legalább egy olyan tökéletesnek tűnő páros, akik szerint egyáltalán nem kell dolgozniuk a kapcsolatukon, hiszen elégendő az, ha feltétel nélkül szeretik egymást. Hazugság! Egy működő párkapcsolat munka. Méghozzá nem is kevés munka. Vannak ugyan, akiknek ez az odaadás természetesen jön, így könnyebbnek érzik, de a többségnek napi szinten kell dolgoznia azon, hogy életben tartsa a kapcsolatát. Ugyanez elmondható a veszekedésekről is. Az életünket sokszor irányító stresszből kifolyólag hajlamosan vagyunk a legapróbb dolgokon is felkapni a vizet és szó szerint nagyobb ügyet csinálni valamiből, ami egy egyszerű bocsánatkéréssel orvosolható lenne, ám a büszkeségünk közbeszól. Itt jön képbe az 5 az 1-hez módszere, ami a PureWow újságírójának, Dara Katz-nak már 12. éve menti meg a házasságát nap mint nap. Részletek a galériában!

Veszekedni normális. Az viszont, hogy hogyan veszekszünk, könnyen meghatározhatja a kapcsolatunk élettartamát és minőségét. Egy, a Gottman Institute által készített kutatás szerint a párok együtt maradásának legvalószínűsíthetőbb előrejelzője a pozitív és negatív interakciók aránya.
Kattints a további képekért!

Ha fel kellene sorolnunk az irodalmi történelem legtragikusabb sorsú szerzőit, biztosan benne lenne a top 10-ben a három Brontë nővér – Charlotte, Emily és Anne – szomorú története. Bár regényeik órási sikerek lettek, egész életüket szenvedések sorozata kísérte.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A megfelelő szobanövényekkel pillanatok alatt csökkentheted lakásod páratartalmát; cikkünkben most eláruljuk, melyik az a 4, amit érdemes beszerezned minél előbb!
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.