Milyen szerepe volt a rejtélyes esernyős embernek Kennedy elnök meggyilkolásában?

1963. november 22-én, aznap, amikor lelőtték John F. Kennedy-t, verőfényes napsütés volt. Ellenben egy rejtélyes férfi, esernyővel hadonászott a kezében épp akkor, amikor elhaladt mellette az elnök limuzinja.

Délután volt, amikor John F. Kennedy elnököt lelőtték. Az ég tiszta volt, felhők nem látszottak. Így igencsak gyanúsnak találták a nyomozók, amikor a szörnyű merényletről készült felvételeket átnézve megpillantottak egy férfit, amint kinyit egy nagy fekete esernyőt, és az ég felé int. Az „Esernyős ember” névre keresztelt figura a mai napig kérdéseket vet fel az összeesküvés-elméletek hívei között.

A merénylet napja

Ahogy azt az allthatsinteresting is írja, 1963. november 22-én tömeg özönlött a texasi Dallas belvárosában található Dealey Plazahoz, hogy lássák, amint az elnök végiggurul az úton. A tömeg az út két oldalán gyűlt össze, a texasi iskolai könyvtára előtti füves dombokon. A bámészkodók integettek, és megpróbálták felhívni magukra az elnök figyelmét. Volt, akinek kis zászlója volt, másnak zsebkendője, de a legtöbben a saját kezükkel vagy kalapjukkal hadonásztak.

Az egyik szemlélődőnél azonban volt valami sokkal érdekesebb is. Amikor Kennedy limuzinja elgurult mellette, az illető kinyitott egy fekete esernyőt, és felemelte a levegőbe.

Amint a limuzin továbbhaladt, úgy tűnt, hogy a rejtélyes férfi az óramutató járásával megegyező mozdulattal meglengette az esernyőt, mintha jelezne valamit. Véletlenül (vagy talán nem) úgy tűnt, hogy az esernyő kinyitása és lengetése tökéletesen illeszkedik az elnökre leadott lövésekhez.

A merénylet után az esernyős embert az út melletti füvön ülve látták egy másik férfi mellett, majd felállt és elindult a texasi iskolai könyvtára felé oda, ahonnan Lee Harvey Oswald leadta a lövést.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

leadkép: instagram

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?
Lifestyle
A Mérleg a hét közepén megismerhet valakit, aki nagyon mély benyomást tesz rá. Heti horoszkóp.