Sztárok

Gönczi Gábor: Otthagyom az élő adást, ha elindul a szülés

Mindenképpen apás szülést tervez Gönczi Gábor. Most már bármelyik pillanatban megszülethet második gyermeke. Már minden készen áll a kislány érkezésére.

Alig várják, hogy a karjaikban tarthassák a kislányukat

Gönczi Gábor és felesége, Ildi már nagyon izgatottak, ugyanis napokon belül megszületik második gyermekük, négyéves kisfiuk után most kislányt várnak. A Tények hírmondója már alig várja, hogy újra átélhesse a csodálatos élményt, lélekben már teljesen felkészült a baba érkezésére.

Minden a legnagyobb rendben van, most már bármelyik pillanatban úgy dönthet a kislányunk, hogy elindul hozzánk. Apás szülést szeretnénk, mindképpen bent leszek a feleségem mellett, amikor világra hozza a picit. Mindegy, hol vagyok éppen, ha hívást kapok, azonnal indulok. A feletteseimmel megbeszéltem, hogy ha netán élő adás közben jön a telefon, hogy megindult a szülés, azonnal kiszaladok a stúdióból és rohanok a feleségemhez” – árulta el Gábor a Borsonline-nak.

Persze nem Gábor az egyetlen a családban, aki tűkön ülve várja a pici érkezését. „A kisfiunk Áron is nagyon izgatott, folyton rajzol, sok szép alkotást készített már a kishúgának és gyakran lerajzolja őt” – mondta el a büszke édesapa, aki a várandósság alatt hozzászoktatta fiát gondolathoz, hogy kishúga és nem kisöccse születik majd, ugyanis Áron sokáig csak fiúként tudta elképzelni születendő testvérét.

Gábor elmondta, hogy a kislánya érkezését követően a feleségével együtt szülési szabadságra megy, így néhány hétig segíthet a baba körüli teendőkben. A Smile Rock Circus frontembere emiatt egy ideig nem vállal fellépéseket sem.

Horváth Éva a sorsra bízta, mikor válik négytagúvá a családjuk, párjával úgy érzik, a legjobbkor érkezik hozzájuk a második kisfiuk.

Leadfotó: Mokka / TV2

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...