Jól nézd meg – Erről árulkodik a férfiak szemszíne

Egy tanulmány szerint nemcsak a pasik arcformája, hanem a szemük színe is szoros összefüggésben van azzal, hogy milyen típusok. A barna a leggyakoribb, ezt követi a kék és a zöld, majd az olyan különleges árnyalatok következnek, mint a mogyoró és a szürkés. Vagyis itt az ideje szó szerint szemügyre venned a srácot, hogy megtudd, mit várhatsz tőle.

A szem a lélek tükre

Úgy tartják, az ember lényének megértéséhez elegendő a szemébe nézni. Ugyanakkor a fiziognómia szerint – amely egy módszer, ami lehetővé teszi a karakter meghatározását külső adatok alapján – nemcsak a kifejezésük a fontos, hanem a színek és árnyékok mélysége is. A legapróbb részletekig megfejthetjük, kivel nézünk farkasszemet. Az alábbiakban összeszedtük, hogy melyik szín mire utal, milyen személyiségjegyek és viselkedés várható a pasitól. Na jó, igazából csak helyes pasikról akartunk képeket mutatni, de azért a jellemzés is érdekes.

Barna szemű srác szemüvegben mosolyog a kamerának

Barna szem

Egy tanulmány szerint a sötétebb szemű pasikat megbízhatóbbnak és kedvesebbnek gondolják, mint a más szemszínű hímeket. Emellett hűségről, lendületességről és eltökéltségről árulkodik ez a szín. Ráadásul, ha az új kiszemelted barna szemű, akkor nagy esélyed van arra, hogy kifogtad az aranyhalat, mert a legtöbben sikeresek és gazdagok. A pasid nehezen ébred reggelente? Akkor lehet, hogy a barna írisze a hibás! Ugyanis egy tanulmány szerint, hogy azoknak, akiknek sötétebb a szemük, két órával több alvásra van szükségük, mint világosabb szemű társaiknak.

Kék szemű srác titokzatosan néz a kamerába

Kék szem

Erről a szemszínről mindenkinek a fiatalság és az ártatlanság ugrik be elsőként. De az sem mindegy, hogy ezen belül pontosan milyen árnyalatú: ugyanis minél világosabb, annál nyugisabb a pasi, de ha mélykék szeme van, akkor igazán szenvedélyes. De azért nehogy azt hidd, hogy a világoskék szemű srácok olyanok, akár a kezesbárányok, mert ők is elég pajkosak tudnak lenni. Emellett jók az olyan dolgokban, amelyek stratégiai gondolkodást igényelnek. Kutatások szerint a kék szemű pasik jobban vonzódnak a kék szemű nőkhöz.

Lapozz, a többi színhez és jellemzőhöz!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Ragyogó memória, és persze némi képzelőerő is kell ahhoz, hogy valaki egy másodperc alatt felismerje az Oscar-díjas világsztárt ezen a réges-régi fotón.
Lifestyle
Bár szeretnénk, ha kutyáink mindig boldogok lennének, fontos felismernünk, hogy a szeretet néha nemet mondást is jelent.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy telefonod még évekig gyorsan és problémamentesen működjön, iktasd be ezt az egyszerű szokást a heti rutinodba. A technológia megköszöni, ha gondoskodsz róla!
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.
Egészség
Meg igazából nemcsak karácsony előtt, hanem semmikor sem szabad ezeket a tojásokat megvásárolni, mivel veszélyesek lehetnek.
Sztárok
A rajongók nem nyugodtak meg, és valahogy csak összehozták a Reszkessetek, betörők! harmadik részének a trailerét.