Fantasztikus show-val készülnek a Rippel fivérek! Íme, a kulisszatitkok
Nagyon büszke a tanítványokra
Rippel Ferinek és testvérének egyébként egy álma teljesült azzal, hogy növedékeikkel együtt léphetnek színpadra. A show-ban egy időben ugyan „csak” négy artista-lány látható, ám valójában heten vannak, váltják egymást. A fivérek így szerették volna biztosítani a fiatal tehetségeknek, hogy a nagyközönség előtt bizonyíthassanak. Feri megsúgta, az utóbbi években megnőtt a tanulóik száma, amit annak tud be, hogy megnőtt az érdeklődés az artistaművészet és a sport keveredése iránt.
„Van olyan tanítványunk, illetve egykori tanítványunk, aki ma már a koreográfusunk. Őt Juni Emesének hívják. Nagyon ügyes ex-tanítvány, aki először tanár lett, majd vezető. Ő is benne van a produkcióban. Van olyan lány, aki csak tavaly kerül hozzánk, de olyan ügyes, hogy az egyik bástyája lett ennek a produkciónak” – mondta Rippel Feri, aki nagyon büszke növendékeire, majd hozzátette, azt reméli, produkcióikkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cirkuszművészet mielőtt kijöhessen abból a válságból, amelyet jelenleg átél. Ehhez kell a megújulás, hiszen az emberek vágynak az újdonságokra.
5 titok Rippel Feri életéből – 100 éves módszerrel fiatalodott vissza látványosan
Rippel Feri kétségtelenül hazánk egyik leghíresebb artistaművésze, aki hosszú évek munkájával vívta ki az emberek szeretetét és csodálatát. A most 45 éves sztárról senki nem tudná megmondani a korát, hiszen az utóbbi időben fittebb és egészségesebb, mint valaha. Ő maga árulta el nekünk, hogyan csinálta!