"Lehet, hogy felhagyok a műsorvezetéssel" - Exkluzív interjú Hajdú Péterrel

"Hívő ember vagyok"

Tíz évvel ezelőtt gondoltad volna, hogy ennyi idősen itt fogsz tartani, ahol most?

Reméltem, hogy ez így lesz, igen. Hívő ember vagyok sokat imádkoztam érte, hogy így legyen. A harmincadik születésnapomon volt egy kapcsolatom az akkori barátnőmmel, voltak barátaim, már javában televízióztam, de az egzisztenciám bizonytalan volt. Most van egy gyönyörű feleségem, két gyönyörű gyerekem, stabil egzisztenciám, és ez elmúlt tíz évben meg tudtam alapozni nemcsak a saját, hanem a családom jövőjét is.

Akkor hát révbe értél, mindened megvan, amire vágytál, a csúcson vagy. Nem szokták a fejedhez vágni, hogy „el vagy szállva magadtól” vagy, hogy „jaj, biztos nagy az arcod”?

A mai napig megkapom ezt, olyanoktól, akikkel húsz éve beszéltem utoljára vagy azoktól, akiken éppen nem tudok segíteni. Például az utóbbi időben rengetegen keresnek meg azzal, hogy találjak nekik állást. Baromi nehéz helyzetben vagyok ilyenkor, mert nem tudok segíteni. Bejáratott csapatom van, és senkit nem fogok közülük elküldeni azért, hogy valamelyik felebarátomnak munkát adjak. Nyilván ők azt gondolják, hogy el vagyok szállva magamtól és hatalmas az arcom, ezért nem segítek. Mióta itt beszélgetek veled, hárman is hívtak telefonon. Nem biztos, hogy vissza tudom majd hívni őket, mert este tízig dolgozom, és abszolút nem fér bele, hogy visszahívjak valakit, aki ismeretlen számról keresett. Szóval az ilyen helyzetekből is adódhat az, hogy azt hiszik, el vagyok szállva magamtól, vagy bunkó vagyok, vagy neheztelek valakire. Pont a napokban hívott fel egy volt gimnáziumi évfolyamtársam, elkezdtünk beszélgetni, majd pár perc múlva megszólal, és azt mondja: „Azt hittem, hogy te tökre el vagy szállva magadtól, és azért nem mertelek eddig felhívni.” Nos az efféle prekoncepciókkal nem tudok mit kezdeni.

Visszatérve a hitre, nem gondoltam volna, hogy hívő vagy.

Pedig az vagyok. Engem így nevelt édesanyám, és kezdetben édesapám is, tizenkét éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Az imádkozás nálam mindennapos dolog, a gyerekeimet is így neveljük, hogy higgyenek Istenben, beszélgessenek vele, és ne féljenek elmondani egy imát.

Gyereknevelés terén mennyire vagy következetes?

Nagyon nehéz annak lenni. Amikor sír a gyerekem, megesik rajta a szívem, de amikor a játékboltban azért zokog, hogy a negyedik játékot is vegyük meg neki, akkor viszont azt mondom, hogy ne, mert nem fogja tudni értékelni a dolgokat. Kata viszont azzal érvvel, ha nem vesszük meg, akkor a gyerek egész este sírni fog és lelkiismeret-furdalásunk lesz. Pedig meg kell tanulniuk megbecsülni a dolgaikat. E tekintetben tehát vannak kisebb nézeteltérések közöttünk. De abban egyetértünk, hogy tisztességre, becsületre, őszinteségre kell nevelni őket.

Beszélgettünk volna még, de mennie kellett. Várt rá a munka. Mosolyogva köszönt el, búcsúzáskor minden kollégához volt egy-egy kedves szava. Döntse el mindenki maga, hogy "jó arcnak" tartja-e vagy sem!

Ha tetszett az interjú, lájkold vagy oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: "Hazudtam és manipuláltam, hogy elérjem a céljaimat" - Interjú Berki Krisztiánnal

Fotó: Femcafe/F. Tóth Gábor

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...