Sikeres édesanyák a legjobbak között

Anyaság és karrier – nehezen összeegyeztethető, azonban Ullmann Móninak és Peller Annának ez sem jelent akadályt. A népszerű színésznők életében első a gyermekük, azonban szakmai berkekben is folyamatosan igyekeznek a legtöbbet adni magukból. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén egyikőjük akár a Glamour Women of the Year díját is hazaviheti.

"Különleges kapcsolat van közöttünk"

A színpadon már sokszor bizonyították tehetségüket, e mellett pedig anyaként is kiválóan helyt állnak. Idén többek közt Ullmann Móni és Peller Anna is versenghet a Women of the Year legjobb színésznő kategóriájában. Móni legjobb barátjaként tekint szinte felnőtt fiára, míg Anna még csak ismerkedik az anyaság műfajával.

„Mindössze harmadéves voltam a főiskolán, amikor megszültem Dávidot, és a diplomát nem akartam – és nem is hagyhattam – veszni. Így elég korán összehangoltam az anyaságot az egyéb feladataimmal, sosem volt ezzel probléma. Arra persze mindig figyeltem, hogy mindig mosolyogjak rá, jó kedvű legyek vele, bármi is történt a munkában. Különleges kapcsolat van közöttünk, nem vagyok túl engedékeny szülő, de Dáviddal mindent meg lehet beszélni, és van benne felelősségtudat. Olyan, mintha legjobb barátok lennénk, mindenben számíthatok rá.” – mesélte Ullmann Móni.

"Most nagyon boldog vagyok"

„Hihetetlen számomra is, hogy én már anya vagyok, még talán fel sem fogtam. Minden nap rácsodálkozom Anna Bellára, hogy Uramisten, ez a gyönyörű kislány az enyém, teljesen meg vagyok érte bolondulva.” – mondta lelkesen Peller Anna, aki novemberben adott életet első gyermekének. „Azt gondolom, hogy a hivatással is össze fogom tudni egyeztetni, amikor eljön az ideje, hiszen Anna Bella is akkor lesz boldog és kiegyensúlyozott, ha az anyukája, és apukája is azok. Amikor úgy érzem, visszatérek a munkámhoz, de Ő még csak két hónapos, egyelőre mellette a helyem, ez így van rendjén, és most nagyon boldog vagyok. Ugyanolyan lettem, mint azok az anyák, akik mutogatják a telefonjukban a gyermekük képét. Sosem hittem volna, de most az én mobilomon is van vagy kétszáz kép és videofelvétel Róla.” – tette hozzá a Budapesti Operett Színház színésznője.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...
Sztárok
Szalad az idő, és Jákob Zoltán lánya 18 éves lett. A milliárdos és a gyereke inkább szolid bulira szavaztak.