Egy kutatás eredménye bizonyítja - Lassan csak munkából fog állni az életünk

Egyre kevésbé húzódik éles választóvonal a munka és a magánélet között. Egy online közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek fele szorítja háttérbe családi és baráti programjait, ha a munkája megkívánja. Ezzel szemben általánosnak számít a magánügyek intézése, az olvasás, de a számítógépen vagy okostelefonon való játék is a munkaidő alatt.

Munka, munka, munka

A piac- és közvélemény-kutató cég felmérése szerint a megkérdezett ezer 18-69 év közötti magyar internetező számottevő részének nem esik egybe a munkaideje a valós munkavégzéssel. A válaszadók több mint felére (58 százalék) jellemző, hogy munkaidejének lejárta után is munkahelyi kötelezettségeivel foglalkozik. Nem ritka az sem, hogy a szabadnapok sem kikapcsolódással telnek, ugyanis az internetes társadalom harmada (34 százalék) a szabadság alatt is gyakran dolgozik.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Ugyan éles eltérés látszik a korcsoportok között (a 18-29 évesek 29 százaléka, az 50-69 évesek 40 százaléka dolgozik szabadsága alatt), még inkább szembetűnőbb a különbség, ha lakóhely szerint vizsgáljuk az egyes társadalmi csoportok munkavégzéshez fűződő gyakorlatát. A falun élő internetezők közel kétszer akkora arányban folytatják kereső tevékenységüket szabadnapjaik alatt, mint fővárosi társaik (48-27 százalék), de kiugróan magas a városi és vidéki dolgozók munkaidőn túli munkavégzése is. Míg ez a jelenség az előbbiek több mint négyötödére (81 százalék) jellemző, utóbbiak esetében csak közel minden második válaszadó (50-56 százalék) mutat munkaidőn túli aktivitást. Az esténkénti vagy hétvégi céges levelezés figyelemmel követése a megkérdezettek 31 százalékára jellemző.

A Kutatópont reprezentatív felmérése szerint a gyakori internetezők többsége esetében sem az egészségi állapot, sem pedig a családi élet nem élvez feltétlen prioritást a munkahelyi kötelezettségekkel szemben, ugyanis kétharmaduk betegen is dolgozik, felük pedig családi és baráti programjait is háttérbe szorítja, ha munkája úgy kívánja.

A munkahelyünkön nem csak dolgozunk

Árnyalja a képet, ha a hivatalos munkaidő alatt végzett egyéb tevékenységeket vizsgáljuk. A kutatás jól mutatja, hogy a munkával töltött nettó idő valamennyire kiegyenlítődik, ugyanis nem ritka a magánjellegű ügyek intézése (21 százalék), a magáncélból történő e-mailezés (28 százalék) vagy telefonok lebonyolítása (31 százalék) sem. Bár manapság számos munkafolyamat elengedhetetlen része lehet a közösségi portálok látogatása, valamint az ilyen oldalakon végzett információgyűjtés, reklám-, marketing vagy egyéb kereskedelmi célú tevékenység, a válaszadók közel ötöde (19 százalék) magáncélból csatlakozik fel ezekre a portálokra. A megkérdezettek ötödénél (22 százalék) fordul elő, hogy olvas (könyvet, blogot, újságot) munka helyett, de minden tízedik válaszadó esetében a számítógépen vagy okostelefonon való játék megy a munka rovására.

Fotók: flurtsite.com; drdianehamilton.wordpress.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...