Milyen a jó tábor?


Minden nyáron problémát okoz a szülőknek, hogy a közel három hónapos szünidő alatt mivel foglalja el a gyerekeit, úgy hogy közben ők is jól érezzük magunkat? Mi most egy kis útmutatást adunk, hogy a gyerekeid hasznosan töltsék el a szünidejüket.

Minden nyáron problémát okoz a szülőknek, hogy a közel három hónapos szünidő alatt mivel foglalja el a gyerekeit, úgy hogy közben ők is jól érezzük magunkat? Mi most egy kis útmutatást adunk, hogy a gyerekeid hasznosan töltsék el a szünidejüket.

A nyári táborok általában életre szóló élményt nyújtanak, és évekkel később is emlegetjük őket, ha jó, ha rossz élményben volt részünk. Nekünk szülőknek az a célunk, hogy a gyermekeink minél több, és színesebb élményt kapjanak a gyerekévek során. A nyár a legjobb lehetőség arra, hogy ilyen élményekre szert tegyenek, éppen ezért a legfontosabb a jó táborválasztás. Persze többnyire vaktában lődözünk, hiszen egy jól megfogalmazott tábor ajánlat könnyen elcsábíthat minket, de ez nem jelenti azt, hogy a kicsiket is így magával ragadja.

Milyen típusú tábort válasszunk?

Általában az iskolai táborok a legszerencsésebbek, hiszen a gyerekünk ismerős közegben van, általában a pedagógusok és a gyerekek sem ismeretlenek a számukra, még ha nem is egy osztályba járnak.

De ha erre nincs módunk, akkor érdemes a kicsik érdeklődésének megfelelőt választani, és olyat amelyben aktívan töltheti el a rendelkezésre álló időt. Hiszen akkor biztosan azt csinálja amit szeret, például sport táborok, edző táborok. De gondolnunk kell arra is, hogy ezek a táborok egy hetesek, így a rendelkezésre álló pénzzel is okosan kell gazdálkodni!

Esetleg választhatunk második tábornak, egyet a Balaton közeliekből, ahol igazán gyerek lehet és játszhat, mert bár a sport táborokban is vannak kiegészítő programok a sok edzés megerőltető lehet a gyerekek számára. Így egy aktívabb tábort, egy pihentetőbb kövessen a lehetősége szerint.

Harmadik tábornak valami, olyat érdemes választani, amely valamilyen témában ismeretterjesztő, és a kicsik számára érdekes lehet Ilyen például a vadász tábor, a nomádtábor, állatkerti tábor. Ezek mind olyan lehetőségek, ahol tanulhatnak valamit a kultúrájukról, esetleg más kultúrákról (indiántábor), egyes szakmákról (kézműves tábor) vagy egyéb dolgokról (agyagozás, lovastábor).

Mire figyeljek oda?

- Fontos, hogy megnézzük, hogy milyen korosztályú gyerekeknek csinálják a tábort, nem szerencsés, ha túl nagy az intervallum, hiszen mégiscsak a hasonló korú gyerekek jobban megértik egymást, és nem jelenthetnek veszélyt egymásra.

- Fontos megnézzünk azt is, hogy hány fős a tábor és ehhez mérten mennyi pedagógus gondoskodik róluk.

- Oda kell figyelnünk, hogy megfelelőek-e a higiéniai körülmények, akár ott alvós, akár napközis táborról van szó. Hogy a kisfiúk és kislányok elhelyezés megoldott-e akár fürdési akár toalett szempontjából.

- Lényeges, hogy megbízzunk a táborvezetőben, hiszen sok gyereknek van szüksége különleges odafigyelésre, amelyhez nagy körültekintés szükséges pl.: gyógyszert szed vagy allergiás valamire.

- Akkor jó egy tábor, ha előre eltervezett programmal rendelkezik, hiszen akkor megbizonyosodhatunk róla, hogy értelmesen programokkal töltik-e el a gyerekek a szabadidejüket. Esővel is számolva és rossz idő esetén eltérő programokkal kiegészítve az alap tervet.

Minden tábor előtt érdemes terepszemlét tartani már, ha ez megoldható! De érdemes körbe kérdezni ismerősöket, az adott táborral kapcsolatban (hátha járt már ott valakinek a gyereke) vagy telefonon érdeklődni közvetlenül az üzemeltetőnél, illetve az internetnek hála a kommentek is segítségünkre lehetnek. Sajnos mi szülők nem tudunk mindenre eléggé odafigyelni, de azért egy valami nagyon fontos, hogy a gyerekünk nyaralásnak fogja fel a tábort, hogy pihentesse az ottlét és jókedvű legyen! Ezért gondoskodnunk kell a közösen eltöltött időről is, legyen szó akár családi nyaralásról, vagy együtt töltött pár napról akár otthon, kiegészítve egynapos programokkal!
 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
A brit királyi család már javában készül a karácsonyra, III. Károlynak azonban nem teljesen felhőtlen ez az időszak, többek között például azért, mert váratlan visszautasítással kellett szembesülnie.
Fashion&Beauty
A spanyol királyi pár kisebbik lánya, Zsófia hercegnő a minap életében először egyedül jelent meg a nyilvánosság előtt egy hivatalos királyi eseményen, ahol tetőtől talpig olyan ruhát viselt, amilyet...
Christmas
Ez bizony nem ámítás, hanem tudományos számítás! Végre kiderült, milyen tempóban kell haladnia a Télapónak, ha nem szeretné, hogy egyetlen gyermek ajka is sírásra görbüljön.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illett bájos kisugárzásához.
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.
Sztárok
A Magyarországon és külföldön is népszerű színésznő még szeptemberben tudatta a nyilvánossággal, hogy első gyermekét hordja a szíve alatt. A 45 éves Osvárt Andrea azóta szárnyal a boldogságtól, és a...