Utazás

Zelenszkij: merő szóbeszéd, hogy Trump a békéért cserébe ukrán területeket engedne át az oroszoknak

Az ukrán elnök szerint Ukrajnának esélye nyílhat a győzelemre, miután az Egyesült Államok törvényhozásának alsóháza elfogadta a csaknem 61 milliárd dolláros támogatási csomagot – írja az MTI.

Ukrajna visszaveheti a kezdeményezést?

Volodimir Zelenszkij az NBC televíziónak adott interjúban sürgette a Kongresszus felsőházát, hogy mielőbb szavazzon a katonai segítséget tartalmazó jogszabályról, és azt hangoztatta, hogy a szükséges fegyverrendszereknek minél előbb el kell jutniuk országa katonaságához. Óvott attól, hogy a segítségnyújtás további hat hónap haladékot szenvedjen, és kijelentette, hogy pontot kell tenni a támogatási csomag elfogadásának végére, hogy országa katonái amilyen gyorsan csak lehet kézzelfogható segítséget kapjanak a harctéren.

Ukrajna katonai szükségleteit illetően kiemelte, hogy nagy hatótávolságú fegyverekre és légvédelmi eszközökre van most legnagyobb igény, és úgy vélte, hogy az új támogatással képesek lesznek stabilizálni a helyzetet a harctéren és visszavenni a kezdeményezést.

A háború pontos ütemtervét illető kérdésre az ukrán elnök azt mondta, hogy ez attól függ, milyen gyorsan érkezik a segítség, de megjegyezte, hogy rengeteg tényező befolyásolja a továbbiakat.

A háború lezárásának stratégiáját illetően úgy fogalmazott, hogy annak nem Putyin és környezetének szavain kell alapulnia, hanem valamin, ami részletes és kézzelfogható egy független és demokratikus Ukrajna számára.

„Szóbeszédként” jellemezte azokat a feltételezéseket, miszerint Donald Trump, ha novemberben amerikai elnökké választják, nyomást gyakorol majd Ukrajnára, hogy a háború lezárása érdekében területi engedményeket tegyen Oroszország számára, és hozzátette, hogy ebben nem hisz.

Európa szabadságát és demokráciáját védelmezik

Zelenszkij állítása szerint az országában zajló háború azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak nem kell harcolnia a NATO-országok védelmében, mert ezt az ukránok megteszik, a civilizált világnak pedig egyedül a harchoz szükséges felszerelést kell rendelkezésre bocsátania.

Úgy vélte, hogy az ukrán háborúra fordított pénz nem kidobott összeg, mert az amerikaiak mindenekelőtt Európa szabadságát és demokráciáját védelmezik.

Az Egyesült Államok képviselőháza szombaton fogadta el az ukrajnai támogatás folytatásáról szóló 60,8 milliárd dollárt (mintegy 23 ezer milliárd forint) tartalmazó törvényt, ami lehetővé teszi, hogy csaknem 4 hónap szünet után újrainduljanak a rendszeres amerikai katonai szállítások az ukrán haderőnek.

Denisz Smihal ukrán kormányfő a Facebookon azt közölte, hogy az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros segélycsomagból mintegy 50 milliárd dollárt az Oroszországgal háborúban álló ország védelmére szánnak.

A miniszterelnök szerint mindez több fegyvert jelent Ukrajnának egyebek között több légvédelmi eszközzel és nagyobb hatótávolságú lövedékekkel.

A fennmaradó összeg egy részét, 7,8 milliárd dollárt az államháztartás támogatására szánják. További 1,57 milliárd dollárt gazdasági segélyként használnak fel, 400 millió dollárt pedig határvédelemre és aknamentesítésre fordítanak – részletezte Smihal.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a forrásokból pénzt szánnak a létfontosságú infrastruktúra helyreállítására is.

Dr. John Gartner pszichológus személyes küldetésének érzi, hogy figyelmeztesse az embereket Donald Trump alkalmatlanságáról, mint elnök, ugyanis a szakember szerint Trump egy bizonyos mentális betegség miatt képtelen lenne elvégezni a munkáját, ha újra megválasztanák őt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.
      Sztárok
      Anistont rengeteg hollywoodi nagyágyúval hírbe hozták már három évtizedet felölelő karrierje során. Most úgy tűnik, napjaink egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb férfisztárja vetette ki rá...
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...