Utazás

Óriási változás jön Magyarországon a KRESZ-ben, a hanyag sofőrök már most retteghetnek tőle

A KRESZ-t hamarosan a modern és folyamatosan gyorsuló kor igényeihez szabhatják Magyarországon. Noha az érdemi változásig még nagyjából másfél évet kell várni, a háttérben már rohamtempóban dolgoznak a módosításokon.

Nagyobb hangsúlyt kap az egyéni felelősség

Ahogy a Pénzcentrum cikke is emlékeztet rá: 2025 tavaszán már be is nyújthatják az első módosító javaslatokat, melyek örvén megszülethet az elmúlt évek legjelentősebb módosítási csomagja, vagyis a magyarországi KRESZ számos fontos ponton megújhodhat. A lap egy közelmúltban lezajlott háttérbeszélgetésre hivatkozva arról ír, hogy az új KRESZ jóval nagyobb hangsúlyt fektet majd az egyéni felelősségre a közúti közlekedésben, továbbá alapelvvé emeli a türelmes és előzékeny közlekedést. De mit jelent ez konkrétan a gyakorlatban?

Az új KRESZ meggyökereztethet majd egy lényeges alapelvet: azt, hogy a közlekedőknek fokozott figyelemmel kell lenniük a náluk védtelenebb közlekedőkre. A védtelenebb közlekedők hierarchiája a következőképpen néz ki: kamionokkal szemben a személyautók, személyautókkal szemben a motorok és kerékpárok, és kerékpárokkal szemben a gyalogosok - írja a Pénzcentrum.hu
Kattints a további képekért!

A jövő a nyakunkon van, és ez érezhető is. Már hozzászoktunk a piros, a sárga, valamint a zöld jelzésekhez, de most ezekhez érkezhetne egy új szín.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.