Utazás

Letérített a pályájáról egy aszteroidát a NASA

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája sikeresen letérítette pályájáról azt az aszteroidát, amelynek szándékosan nekiütközött szeptember végén.

10 hónap alatt tett meg 11 millió kilométert

A Földtől 11,3 millió kilométerre keringő Dimorphos aszteroida szűkebb pályára állt nagy testvére, a Didymos körül – ismertette Bill Nelson, a NASA igazgatója kedden.

A Dimorphosnak eddig tizenegy órára és ötvenöt percre volt szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje Didymost. Most ez az idő tizenegy óra huszonhárom percre csökkent.

A DART űrszonda óránként 22 500 kilométeres sebességgel ütközött neki a Földtől 11,3 millió kilométerre keringő Dimorphos aszteroidának azzal a céllal, hogy megváltoztassa a pályáját. A művelet célja az volt, hogy kiderítsék, képesek-e megakadályozni, hogy egy kozmikus objektum elpusztítsa a földi életet.

„Megmutattuk a világnak, hogy a NASA komolyan vehető védelmezője ennek a bolygónak” – hangoztatta Nelson.

A DART űrszondát 2021. november 24-én indították útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX Falcon-9 rakétájával.

Az üdítőautomata nagyságú, 570 kilogrammos szonda 10 hónap alatt tette meg a 11 millió kilométert, hogy összeütközzön a 160 méter átmérőjű, 5 milliárd kilogrammos Dimorphos aszteroidával.

A két aszteroidát két évtizede fedezték fel. A páros először az „ikrek” (Didymos) nevet kapta, később a kisebb aszteroidát Dimorphosnak nevezték el, aminek jelentése „kettős alak”, és arra utal, hogy ez az első égitest, amelyet az emberiség két formában fog megismerni: a becsapódás előtt, ahogy a DART látja, és ahogyan majd az Európai Űrhivatal (ESA) Héra missziója fogja látni néhány évvel később.

Fotó: 123rf

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!