Segíts eldönteni, hogy melyik a legjobb szálloda az Dél-Dunántúl régióban!
AZ ÉV HOTELE évada a Balatonon indult az idén, az Észak-Dunántúlon folytatódott, aztán a műsor az Alföld felé vette az irányt, majd pedig az Északkelet-Magyarország régióban tesztelték a szálláshelyeket a műsor sztárvendégei. Decemberben az utolsó régió, a Dél-Dunántúl következett!
A múlt vasárnapi adással befejeződött azoknak a szállodáknak a bemutatása, melyek az utóbbi régióból neveztek a versenyre. De ezzel még nem ért véget a versengés, hiszen a régió négy szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délelőtt 11 óráig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán!
A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik négy turisztikai régió nyerteseivel és a második helyezettekkel együtt.
De természetesen nem csak a szálláshelyek nyerhetnek! Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike!
Hogyan dől el, hogy melyik lesz az Dél-Dunántúl régió legjobb szállodája?
AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Decemberben a tesztelők az Dél-Dunántúl régió négy szálláshelyet próbálhattak ki. A szállodák megtarthatták a korábban - az adások után kapott szavazataikat, tehát az eredmények nem nullázódtak le.
A nézők most egy újabb vokssal segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen az dél-dunántúli régió legjobbja, azaz decemberben A HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap 11 óráig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül, az összes novemberben voksoló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is.
Ha nem láttad az összes dél-dunántúli indulót, vagy lemaradtál volna a múlt vasárnapi összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL+-on!
A Dél-Dunántúl régióba először két csinos zenész, Varga Nóra harsonás és barátnője, Erdei Sára szaxofonos utazott. Ők a hétvégéjüket Siklósón kezdték.
Hotel Castello****, Siklós
A négycsillagos wellnesshotel a siklósi vár tövében, a település központjától rövid sétatávolságra, csendes, nyugodt környezetben található. A szálloda épületének alapját egy régi malom adja, melynek falait különleges építészeti megoldásokkal őrizték meg és ma is láthatóak a szállodán belül. A hotel közvetlen, zárt folyosós összeköttetésben van a Thermal Spa fürdővel, amely kiváló szórakoztatást nyújthat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szálloda 44 szobával rendelkezik, standard, superior, összenyitható szobák és lakosztályok biztosítják a vendégek kényelmét. A lakosztályokat családok részére ajánlják. A 96 fő befogadására alkalmas étterem családi rendezvényekre is igénybe vehető. Az étterem szezonálisan megújuló kínálatában a nemzetközi konyha remekei mellett magyaros és tájjellegű ételek is találhatók. A hotel konyhájának kínálatát a helyi termelők minőségi alapanyagainak felhasználásával készülő, hazai és mediterrán fogások, valamint a villányi borok alkotják.
További információ itt.
OÁZIS*** Hotel & Panzió, Nagykanizsa
A háromcsillagos hotel Nagykanizsa belvárosának csendes oázisa. A hangulatos, családias szálloda Nagykanizsa óvárosában, a főtértől pár percre található. A hotel elhelyezkedése miatt kiváló kiindulópont lehet a környék felfedezéséhez. Az Oázis kamerákkal megfigyelt ingyenes parkolóval, elektromos autóknak töltőállomással, kölcsönözhető kerékpárokkal rendelkezik. Kényelmes, tágas, légkondicionált szobái többféle stílust képviselnek. A szálloda minden szobája és egész területe dohányfüstmentes. Filagória, nyitott és zárt lobby, wellness pince (ez átmenetileg nem üzemel!), kert kis díszhalastóval kínál nyugodt pihenést. Az ALHAMBRA pihenőzóna mór stílusban épült, berendezése, felszereltsége, szolgáltatásai vendégeink ellazulását, zavartalan relaxálását kínálják. Itt finn és kombinált szaunák, merülőmedence, jacuzzi, pihenőágyak állnak rendelkezésre. A szálloda szobái reggelis ellátással foglalhatóak.
További információ itt.
A második Dél-Dunántúlon forgatott ÉV HOTELE adásban Galler András Indián videókliprendező és a „Házasodna a gazda” című műsor korábbi szereplője Brindzik Zsolt voltak a szálláshelytesztelők.
Hotel Vital****, Zalakaros
A négycsillagos wellnesshotel a népszerű zalakarosi üdülőváros csendesebb részén, a híres gyógy- és élményfürdőtől körülbelül 10 perces sétára található. Zalakaros autóval az M7-es autópályán, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről érkező vendégek számára. A vendégek általában a családias hangulat, az udvarias kiszolgálás, a barátságos személyzet és a mérsékelt árak miatt választják ezt a szállodát. A hotel 18 standard- és 4 superior szobával valamint 4 családi- és 4 superior aparmannal rendelkezik. A szálloda közel 600 nm-es alapterületű wellnessrészlege kellemes kikapcsolódást nyújthat annak, aki szaunázni, úszkálni szeretne, de az sem fog csalódni, aki az élménymedence masszázsfunkcióit használná. A szobák félpanziós ellátással foglalhatóak, de a szálloda nívós éttermében ebédelni is lehet.
További információ itt.
WoW! Apartments – Wood & Wellness, Nikla - Hódoshát
Ez a Balaton déli partjától körülbelül 30 kilométerre található szálláshely igazi kuriózum, nemcsak AZ ÉV HOTELE idei mezőnyében, hanem a teljes hazai szálláskínálatban. A WoW! Apartments vendégei telepített luxus konténerházakban és egy extra gazdagon felszerelt lakókocsiban szállhatnak meg, pár lépésre egy erdőtől. A különleges koncepció része az erdei wellness is, az egyik konténerben például egy tágas szaunát találhatnak a vendégek, a luxus lakókocsi mellett pedig jacuzzi található, így a vendégek valóban a természet lágy ölén lazíthatnak. A nyári időszakban egy 17 köbméteres medence is található a kertben. A szálláshely része egy rendezvényterem is, ahol családi összejöveteleket is lehet tartani. A vendégek számára kerékpárokat is biztosítanak. Az apartmanok ellátás nélkül foglalhatók.
További információ itt.
Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!
Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook-oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére, vasárnap délelőtt 11 óráig.
Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az év végi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELÉBEN!
Az ÉV HOTELE hetedik évadának következő adása - a karácsonyi szünet után - 2025 január ötödikén vasárnap délelőtt lesz látható az RTL műsorán! Akkor időrendi sorrendben mutatjuk majd be újra a 10 legtöbb szavazatot begyűjtő szálláshely közül az első ötöt.
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!
Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben.
A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.
A sztárok – vagy akár mondhatjuk úgy is: celebek – között vannak olyanok, akiknek szoros barátsága egyszerűen kikezdhetetlen. Ezek közül néhány barátság még akkor kezdődött, amikor még szó sem volt hírnévről!