Soha többé ne mondd, hogy a semmi közepe – a Kiskunságban jártunk!
Nincs okunk elfelejteni ezt a térséget.
Ezerarcú Alföld
Van egy hely, amit általában sosem említünk, ha arról beszélünk, belföld. Akkor sem mesélünk róla, ha a nyári élményeinkről ábrándozunk, és akkor sem, ha azt mondjuk valamire, milyen szép. Pedig ez a hely is Magyarország, az igazi, nagybetűs, ahol csodás nyári élményeket lehet szerezni, és amiről nem lehet csak úgy egyszerűen azt mondani, hogy szép. Mert a Kiskunság ennél több: a Kiskunság varázslatos. Mégis elfelejtettük. Elfelejtettük azt a helyet a Duna-Tisza közében, ahol már messziről látni a tengerként hullámzó, kéklő levendulamezőt és ahol nem tehetsz úgy egyetlen lépést sem, hogy ne érezd a hársfa illatát. És a semmi közepén – ahogyan sokan emlegetik – észrevétlenül azt kezded érezni, hogy otthon vagy, biztonságban, harmóniában a természettel, önmagaddal és a körülötted lévőkkel, és aztán a „semmi közepét” elhagyva döbbensz rá, mennyire hiányzik. Kiskunmajsán és Szankon jártunk – mentünk, jöttünk és nagyon visszamennénk!