Mária dán királyné mindenkit túlszárnyalt a koronázáson: ő volt a legszebb a nagy napon – Fotók

Hivatalosan trónra lépett X. Frigyes, Dánia új királya, aki 52 éven át uralkodó édesanyját, II. Margit királynőt követi a trónon – a koronázáson az új uralkodó volt a középpontban, felesége, Mária azonban némiképp ellopta a showt gyönyörű, hófehér ruhájában.

Az 51 éves királyné az új sztár

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a 83 éves II. Margit dán királynő újévi beszédében, teljesen váratlanul bejelentette, hogy lemond a trónról, a stafétát pedig 55 éves fiának, Frigyesnek adja át, akinek a minap korona is került a fejére. Európa leghosszabb ideje hivatalban lévő uralkodója ésszerű magyarázattal indokolta meg döntését, miszerint itt az ideje, hogy a következő generáció vegye át a felelősséget, és a koronával járó összes feladatot. Dánia tehát új uralkodót avatott X. Frigyes személyében, az ország pedig egy királynét is kapott, a közkedvelt Máriát, aki nem csupán azzal kápráztatta el a népet, hogy négy utóddal is megajándékozta a királyságot, hanem szépségével és bájával is mindenkit levett a lábáról. A koronázáson is minden szempár szinte rá szegeződött, nem véletlenül: Mária egy csodaszép, hófehér ruhában jelent meg a nagy napon, összeállítása pedig párját ritkítja. Galériánkban mutatjuk a bámulatos szettet!

II. Margit közel 900 év után az első olyan uralkodó, aki önként lemondott a trónról, így az új király avatását nem egy uralkodó halála okozta, hanem egy döntés, amiről egyébként maga a miniszterelnök sem tudott egészen a leköszönő királynő újévi beszédéig.
Kattints a további képekért!

A szakértők szerint az uralkodó hamarosan egy olyan bejelentést tehet, ami nem csupán a királyi család, de az egész monarchia életére is hatással lehet.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.
      Sztárok
      Anistont rengeteg hollywoodi nagyágyúval hírbe hozták már három évtizedet felölelő karrierje során. Most úgy tűnik, napjaink egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb férfisztárja vetette ki rá...
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...