Borzalmas öngyilkosság: szándékosan hajtott vonat elé a 80-as évek magyar topmodellje, csupán 54 éves volt

Szándékosan hajtott a vonat elé

Ahogyan a Blikk is írja, a szörnyű baleset Győr és Nyúl között történt: Ildikó egy személyvonat elé hajtott zöld színű Opeljével a 82-es főúti vasúti átjárónál vasárnap késő este, a vonat pedig nagyjából 100 méter hosszan tolta a járművet maga előtt. Bár a tűzoltók és a mentők hamar kiérkeztek a helyszínre, az egykori modell életét már nem sikerült megmenteni, szinte azonnal életét vesztette. A lap információi szerint Ildikó még azelőtt leparkolta autóját a sínen, mielőtt a sorompók lezárultak volna, majd megvárta az érkező vonatot, így az eset öngyilkosságnak minősíthető, hiszen nem véletlen baleset történt. Marjai Judit fotóművész ekképpen búcsúzott tőle: „Búcsúzom… Szegény Ildi, remélem most már könnyebb neked. Részvét a családnak és persze Ildi emlékének. Milyen vidám fiatal lány volt, de az utóbbi évei tele voltak betegséggel, csalódással, lelki szenvedéssel” – írta közösségi oldalán Judit, aki szerint a modell az utóbbi években lelki békéjét már sehol sem találta, saját posztjai alapján pedig tényleg komoly magánéleti és egészségügyi problémák gyötörték őt.

2022. október 25-én a Budapest Arénában ad koncertet a világ egyik legsikeresebb rappere.

Leadfotó: Facebook/Mint Földön a csillag

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Az 5. évad első adását nem csupán a sztárok táncprodukciói és bemutatkozása teszik izgalmassá, hanem természetesen a zsűritagok és kommentárjaik is, valamint Ördög Nóra fenséges ruhakölteménye.
Sztárok
A TV2 népszerű műsorának 5. évadát ezúttal is Stohl András, valamint Lékai-Kiss Ramóna vezetik - utóbbi egy bámulatos kreációban nyitotta meg az első élő showt.
Lifestyle
A Vízöntő ma összebarátkozhat valakivel, akivel eddig nem szimpatizált. Napi horoszkóp.