Südi Iringó és Vomberg Frigyes megcsinálták a lehetetlent: így sikerült alig pár hét alatt felkészülniük a Dancing with the Starsra

Szemkápráztató bécsi keringővel lépett utolsóként a parkettre szombat este Südi Iringó és Vomberg Frigyes, akik jelentős hátránnyal vágtak neki a műsornak, hiszen jóval kevesebb idejük volt felkészülni, mint a többi versenyzőnek – többek között erről is beszélgettek a Femcafe.hu-val a TV2 stúdiójában.

Nekik volt a legnehezebb dolguk

Sokáig ment a találgatás annak apropóján, vajon ki lesz a rejtélyes 10. szereplő a TV2 közkedvelt showműsorában, a Dancing with the Starsban. Szombat este aztán végre kiderült, hogy Galambos Lajos tűnik fel Südi Iringó párjaként a parketten, aki egyébként egy évtized után most először tért vissza a képernyőre – ezzel kapcsolatban egyedül szerkesztőségünknek adott exkluzív interjút, amit erre a linkre kattintva találsz. A nézők egy kisfilmet is láthattak arról, miként találtak egymásra a kamerák előtt, majd vetették bele magukat a közös munkába, ám váratlanul, könnyeivel küszködve a profi táncosnő bejelentette: „A felkészülési idő felénél tartunk, és kiderült, hogy sajnos nem Lajcsi lesz a partnerem!” – hangzik el a felvételen, melyben aztán napvilágra került az is, hogy a trombitás helyett végül A séfek séfe műsorból megismert Vomberg Frigyes méretteti meg magát a versenyben. Korántsem egyszerű feladattal álltak szemben, hiszen mindent a nulláról kellett kezdeniük, miközben igencsak szorította őket az idő – a felkészülésre alig volt pár hetük. Nekik azonban sikerült kihozni a lehetetlennek tűnő helyzetből a maximumot, és egy gyönyörű bécsi keringővel nyűgözték le a közönséget, valamint a zsűrit – arról, hogy mindezt milyen volt számukra megélni, a műsor után beszélgettünk velük.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Tóth Gabi és Papp Máté Bence egy igazán érzelmes rumbával készült a Dancing with the Stars első élő showjára, ám produkciójuk megosztotta a zsűri tagjait. A műsor után meglepő őszinteséggel reagáltak az őket ért kritikákra is.

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Az Ikreket ma teljesen megbabonázza egy bizonyos személy. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Nyilas életében megoldódhat egy olyan dolog, ami régóta aggasztotta a jegy szülöttét. Heti horoszkóp.
Sztárok
Mint kiderült, Katalin titokban azoknak az internetes trolloknak is üzent videójában, akik megpróbálták tönkretenni az életét az elmúlt időszakban.