"Nem ez volt életem legnehezebb meccse" - Torghelle Sándor pillanatok alatt padlóra küldte Törőcsik Danit a Sztárbox Szuperdöntőjében

Vasárnap este került sor a Sztárbox Szuperdöntőjére, ahol a hírességek erejüket nem kímélve küzdötték át magukat ellenfeleiken, hogy egy végső megmérettetésen elnyerhessék kategóriájuk bajnoki övét.

A Sztárbox legbrutálisabb meccse

Az RTL ökölvívó-gálaműsorának férfi középsúly kategóriájában Torghelle Sándor Törőcsik Danival csapott össze, ám ez a mérkőzés nem tartott sokáig, ugyanis rögtön az első menetben Torghelle Sándor technikai KO-val ütötte ki ellenfelét, így ő lett a férfi középsúly Szuperdöntőjének és a bajnoki címnek a győztese. A 42 éves magyar válogatott labdarúgóra a finomkodás sosem volt jellemző, a döntő meccsen elképesztő vehemenciával és kőkemény ütésekkel küldte padlóra Törőcsik Danit. Torghelle a Femcafe-nak adott interjújában elárulta, hogy a Herceg elleni küzdelem számára sokkal nehezebb volt, mint ez az utolsó mérkőzés. Hozzátette, hogy a jövőben is folytatni fogja a boxot, bár jóval kisebb intenzitással. "Mindenképpen kell a mozgás, és ez a fajta küzdősport eléggé odafigyel a kilókra, de mivel nem vagyok profi boxoló és nem vagyok felkészülve a rendszeres ütésekre, ezért leginkább csak az erősítő részét fogom gyakorolni." - mondta Torghelle, majd azt nyilatkozta, hogy ha jövőre is lesz a Sztárboxban címvédő mérkőzés, már van jó pár név a tarsolyában akiket szívesen kihívna.

A Torghelle Sándorral készült teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:

Lead kép: Femcafe

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Anistont rengeteg hollywoodi nagyágyúval hírbe hozták már három évtizedet felölelő karrierje során. Most úgy tűnik, napjaink egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb férfisztárja vetette ki rá...
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.