Kiss Tibi megtörte a csendet: helyzetjelentést adott magáról a Quimby frontembere
Kiss Tibi 2020-ban döntött úgy, hogy alkoholfüggősége miatt terápiás céllal elvonul a nyilvánosság elől, ezt követően azonban nem nagyon adott magáról életjelet. A zenekar nemrég, közel két év után végre bejelentette, hogy Kiss Tibi mérföldkőhöz ért és visszatér a színpadra – ezzel kapcsolatban írt most pár sort a rajongóinak az énekes.
Eljött a pillanat, melyre oly sokan vártak
A népszerű magyar együttes előadóművésze szinte mindenkit sokkolt, mikor bejelentette, hogy függősége miatt visszavonul és csakis a felépülésére koncentrál. Ezt követően sokáig nem lehetett tudni az állapotáról, illetve arról, mi lesz így a Quimby jövőjét illetően. Idén júniusban a zenekar tagjai egy közleményben tudatták, hogy ismét kapcsolatba léphettek Kiss Tibivel, sőt, már személyesen is tudtak vele beszélni. Júliusban az énekes hosszú kihagyás után újra színpadra állt: mindenkit meglepett, amikor váratlanul megjelent a Budapest Parkban, ahol a Quimby nélkül elénekelte Németh Jucival a Szívemben bomba van című dalt. Most, pár hónappal később pedig végre elérkezett a várva várt pillanat: a páratlan hangú énekes gyógyulása újabb mérföldkőhöz ért, erről maga a zenekar számolt be.